DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

„Hamilton és Verstappen külön szintet képvisel”

Így vélekedik a Bahreinben látottak alapján a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko, aki szerint egyelőre egyedül az elképesztő tapasztalat terén jobb a hétszeres világbajnok brit a fiatal hollandnál.

Remek versennyel indult másfél hete a 2021-es Formula-1-es szezon: a Bahreini Nagydíj a Mercedes és a Red Bull, egész pontosan Lewis Hamilton és Max Verstappen összecsapását hozta. Bár végig a holland tempója tűnt a meggyőzőbbnek, a címvédő egy taktikai húzás révén fiatal riválisa elé került, aki a hajrában hiába érte utol őt, csak egy szabálytalan előzéssel tudott elé kerülni, így vissza kellett engednie maga elé a britet.

verstappen-hamilton-redbull-bahrein-1



A szurkolók a Bahreinben látottak alapján máris egy teljes szezonos Hamilton–Verstappen csatában reménykednek, a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko szerint pedig bebizonyosodott, hogy ez a két versenyző pillanatnyilag külön ligában játszik az F1-es mezőnyön belül:

„Ez a verseny egyértelműen megmutatta, hogy ők ketten külön szintet képviselnek” – nyilatkozta Marko a Formula1.de lapnak. „Amiben Hamilton jobb Maxnél, az a hihetetlen kiegyensúlyozottság. Nem tudom, hány verseny és győzelem van már a háta mögött. Láthattuk, hogyan végzett taktikailag nagyszerű munkát, hogyan váltott íveket, és így tovább.”

„Roppant nehéz futam volt ez Max számára. De ismétlem: többé-kevésbé egy szinten vannak. Max a tapasztalat terén is ki tud majd egyenlíteni egy ponton” – fogalmazott Marko, aki korábban arról is beszélt, hogy ha Verstappen nem engedte volna vissza Hamiltont, akkor úgyis akkora büntetést kapott volna, hogy a mercedeses győzzön.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: