DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

„Verstappen összetörné Hamiltont a Mercedesnél”

A korábbi háromszoros világbajnok Nelson Piquet szerint azonos autóban a fiatal holland teljesítene jobban a két klasszis közül. Az ifjabb Piquet szerint a Red Bull-os akaratereje lehet a döntő.

A Bahreini Nagydíjon látottak egyértelműen arra utalnak, hogy végre megvalósulhat az a párharc a világbajnoki címért, amelyre sokan vágytak az előző évek láttán: Lewis Hamilton és Max Verstappen késhegyre menő csatát vívhat egymással. Kettejük küzdelmében a korábbi szezonokban elsősorban az volt a döntő, hogy a Mercedes általában jobb autóval rendelkezett, mint a Red Bull, idén azonban szemlátomást kiegyenlítettebbé vált a helyzet, sőt talán az energiaitalosok át is lépték a címvédő csapatot.

Mindenesetre 1981, 1983 és 1987 Formula-1-es világbajnoka, Nelson Piquet szerint azonos csomaggal Verstappen jobbnak bizonyulna Hamiltonnál, akinek eddig könnyű volt olyan csapattársak mellett, mint most Valtteri Bottas vagy korábban Nico Rosberg. A brazil expilóta a Motorsport.com szaklapnak nyilatkozott:

verstappen-hamilton-redbull-bahrein-2



„Először is, figyelembe kell vennünk, hogy az F1 egy olyan kategória, ahol különböző autók versenyeznek egymással, ezért nehéz közvetlenül összehasonlítanunk két pilótát, ha nem ugyanannál a csapatnál versenyeznek. De ha Max a Mercedesnél versenyezne, biztos vagyok benne, hogy összetörné Hamiltont. Max agresszívebb. Talán gyakrabban hibázik az agresszivitása miatt, de véleményem szerint jobb Hamiltonnál.”

„Hamilton túl könnyen nyer sorozatban úgy, hogy Bottas van mellette második versenyzőként. Kicsit olyan ez, mint amikor én és Mansell a Williamsnél mentünk, és a többiek messze mögöttünk voltak. Megnyertem az 1987-es világbajnokságot, pedig az év elején balesetem volt és problémáim voltak, de némi szerencsével győzni tudtam. 1986-ban kellett volna nyernem, de végül 1987-ben győztem. De annyira könnyű volt, az autó jobb volt a többinél. Ahogy a Mercedes is sokkal jobb volt az előző években. Nem arról van szó, hogy Hamilton ne lenne ennyire jó. De egy alárendelt versenyző van mellette, és az előző még rosszabb volt. Rosberg csak azért tudott nyerni, mert az egy olyan év volt, amikor Hamiltonnak voltak ütközései és kiesései.”

Piquet fia, a Formula-1-ben szintén másfél szezont lehúzó Nelsinho, aki később a Formula-E első bajnoka lett, úgy véli, Verstappen sikeréhsége jelentheti idén a különbséget a két klasszis között: „Szerintem két dolgot kell számításba vennünk: Lewis tapasztalatát és Max vágyakozását. Lewis már 15 éve az F1-ben van, és szerintem apránként elkezdett elveszíteni ezt a vágyakozást. Másrészt viszont Max összeszorított fogakkal küzd. Lewis nyert már hét világbajnokságot, szóval benne másfajta „tűz” lobog. Ez jelentheti a különbséget. Szeretem Maxet egy MMA-harcoshoz hasonlítani, aki kész szembenézni bármely kihívással. Más a helyzet Lewisnál, aki nyert már világbajnokságokat. Lewis tapasztalata segíteni fog néhány területen, de Max akaratereje és agresszivitása nagyobb ennél.”

Érdekességként érdemes megemlíteni, hogy Piquet-ék nem feltétlenül elfogulatlanok Verstappennel, hiszen mint az néhány hónapja kiderült, a háromszoros F1-es világbajnok lánya, Kelly jelenleg épp a hollanddal alkot egy párt.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: