Steward
Strommer Benjamin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. június 16. szerda
F1

Szendvicses zacskó okozta Alonso vesztét

Üres kézzel távozott a szezonnyitóról az Alpine, Fernando Alonsót két műszaki hiba is utolérte, Esteban Ocont Vettel forgatta meg. A spanyol érzelemdús hétvégére tekintett vissza.

Az Alpine visszatérője a hetedik helyen is haladt, ám két műszaki hiba elvette a jó eredmény lehetőségét Bahreinben: először energia-visszanyerési probléma miatt esett hátra pozíciókat, majd a fékhőmérséklet emelkedése miatt ki kellett állnia a bokszba a 32. körben. Már a futam során érkezett hír arról, hogy törmelék torlaszolta el a fékhűtés nyílását, most pedig az is kiderült, hogy a vétkes egy pályára került szemét volt.

„Az első kiállása után egy kis problémánk volt, amely miatt csökkenteni kellett az autó teljesítményét” – mondta az Alpine ügyvezetője, Marcin Budkowski a csapat közleményében. „Azután a második kiállást követően egy szendvics csomagolópapírja került a hátsó fékcsatorna belsejébe, amely magas hőmérséklethez és a fékrendszer károsodásához vezetett, ezért biztonsági okból kihívtuk. Nagyon balszerencsés verseny volt ez Fernando számára, tekintetbe véve, milyen erősnek tűnt.”



„Sajnálatos, hogy nem láthattuk a kockás zászlót ma, mert nagyon élveztem az egészet” – nyilatkozta Alonso. „Jó volt újra versenyezni, érezni az adrenalint a rajtrácson, hallani a himnuszt. Ezek a procedúrák nagy érzelmi töltettel bírtak ma számomra.”

„A verseny szórakoztató volt az elején a rajttal és pár jó csatával az első etapban. Ezt követően sajnos ki kellett állni egy fékhibával, úgy tűnt, törmelék került a hátsó fékcsatornába. Most már nem tehetünk semmit, leszámítva, hogy Imolára gondolunk, és arra, hogy ott remélhetőleg pontokat szerzünk. A verseny alapján nagyon szoros volt a középmezőny, pár tized különbség jelentősen megváltoztathatja a sorrendet, ezért szerintem nagyon izgalmas és harcos szezonunk lesz” – jósolta Alonso.

Üres kézzel távozott az Alpine Bahreinből, mivel a 16. helyről induló Esteban Ocon sem szerzett pontot. Budkowski véleménye szerint elérhető lett volna a legjobb tíz, ha nem forgatja meg a franciát Sebastian Vettel. Ocon – akit a tíz másodpercre büntetett Vettel először hibáztatott, majd bocsánatot kért tőle – így összegezte 13. pozícióval végződő futamát:

„Nem az ilyen eredményt vártuk, de sok pozitívum volt benne. A futam többségében élvezetes kerék kerék elleni csatákat vívtunk, még Sebbel is a végén, mikor blokkolt és nekem jött. Bocsánatot kért érte, mindannyian hibázunk, előfordul az ilyen. Összességében csak egy kicsivel maradtunk le ma” – mondta az Alpine közleménye szerint Ocon.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?