DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Tortával ünnepelt Verstappen, Hamilton is a Red Bullt dicséri

Verstappen egy Coulthard arcába vágott tortával ünnepelte a szezonnyitó pole-pozíciójának megszerzését. Hamilton beismerte, ezúttal második hely volt a maximum, Bottas hátrányból indult a két ellenfélhez képest a Q3-ban.

Csupán pályafutása negyedik rajtelsőségét szerezte a Bahreini Nagydíjon Max Verstappen, aki a pályán tartott háromnapos tesztelés után a hétvége mindhárom szabadedzésén is a leggyorsabb volt: fölényesen 0,388 másodperccel előzte meg Lewis Hamiltont.

„Nagyon jól sikerült már a teszt is, de az semmire nem garancia, az első versenyhétvégére gyakran megváltoznak az erőviszonyok” – nyilatkozta a kvalifikáció után Max Verstappen. „Kiválóan működik az autó, nagyon élveztem a vezetést. A szélirány változása nehezítette meg kissé a dolgokat, nem volt könnyű beállítani az autót, de nagyon boldog vagyok a pole-pozícióban. Az első köröm nem volt túl jó a Q3-ban, tudtam, hogy van még bennem, a végén pedig az egyensúly végre a helyére került. Ügyelni kellett arra, hogy nem szabadott túlmelegíteni a hátsó abroncsokat, de szerencsére megoldottuk.”

„Úgy látjuk, hogy az autó erős, rövid és hosszú távon is. Nagyon várom a holnapi versenyt,  kell még egy tiszta rajt és első kör. Remek kezdése ez a szezonnak, és egy szülinapi ajándék neked!” – tette hozzá az interjút készítő egykori pilótának, az 50 éves David Coulthardnak címezve. Miután a skót kikérdezte a két Mercedes-pilótát is, Verstappen visszatért egy tortával, melyet stílusosan Coulthard arcába vágott.



A Mercedesnek ezúttal tekintélyes hátránnyal csak a második és harmadik hely jutott: Lewis Hamilton is beismerte, ami már a teszt során körvonalazódott, hogy a Red Bull jelen állás szerint átlépte a címvédő istállót.

„Csodálatos munkát végzett a Red Bull, gratulálok nekik, milyen gyors volt az utolsó köre. Én mindent beleadtam, ami bennem volt, ez sajnos most nem volt elég. Mindig lehet hova fejlődni, de most úgy érzem, hogy ez volt a legtöbb, amit ki tudtam hozni az autóból. A tesztet követően jó munkát végeztünk, a gyárban is fantasztikus volt mindenki. Egész jó eredmény, hogy ilyen közel vagyunk a Red Bullhoz a tesztek után” – mondta a hétszeres világbajnok.

„A harmadik szabadedzés nem volt könnyű, problémák jelentkeztek az egyensúllyal, és nem éreztem igazán jól magam az autóban” – kezdett a szombati tréninggel a harmadik Valtteri Bottas. „Bíztam benne, hogy jobb lesz, és tényleg javult is az időmérőre. A Q1-ben második nekifutásra lágyakkal mentünk ki, ezzel elpazaroltunk egy új szett lágyat, ami később megnehezítette a dolgunkat, nagyon nehéz volt így Max és Lewis ellen, akiknek több friss lágy gumijuk maradt. Nem volt túl rossz a helyzet, de nem így terveztem.”

„Mindenesetre a harmadik helyről indulok, innen bármi megtörténhet igazából, majd meglátjuk, mi lesz holnap. Max is közepes abroncsokon rajtol, így stratégia szempontjából nem nagyon tudunk játszani, talán annyi, hogy több új abroncsunk maradt. Megpróbálunk Lewisszal összefogni és legyőzni Maxot” – ígérte a finn pilóta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: