Steward
Vaszilykó Péter
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. április 17. szombat
F1

Vettel: Schumacher megérdemelten került be és sikeres lesz

Sebastian Vettel határozottan visszautasítja azt, hogy Mick Schumacher csak a neve miatt került volna az F1-be. A német úgy véli, honfitársa kiérdemelte helyét és jönnek a sikerek is, de nem azonnal.

Pályafutása eleje óta azzal kell szembesülnie a hétszeres világbajnok fiának, hogy előremenetele kizárólag annak köszönhető, mert Schumacher a vezetékneve, időről időre előjön témaként, hogy valójában a tehetségnek igencsak híján van és ha nem az lenne az édesapja, aki, már régen elakadt volna az egyik juniorszériában.

2021-ben a Haas színeiben bemutatkozhat a Formula-1-ben, azok után, hogy tavaly a Formula-2-es, három éve pedig a Formula-3-as bajnoki címet zsebelte be. Sebatian Vettel védelmébe vette a kritikák ellenében a fiatal német pilótát, szerinte Mick igenis megérdemli helyét a száguldó cirkuszban és nem csak úgy beosont a nevét kihasználva.

Vettel rengeteg segítséget kapott az idősebb Schumachertől, most egyenlít


„Mick nagyszerű ember, nagyon gyorsan tanul, korához képest rendkívül éretten gondolkodik és úgy vélem, nagyon jó munkát fog végezni az F1-ben is. Fontos, hogy ő nem csak úgy bekerült valahogy ide, nem csak úgy iderakták, hanem nagyon keményen megvívta saját csatáit és teljesen megérdemelte, hogy helyet kapjon a Formula-1-ben” – mondta el véleményét Vettel az RTL-nek adott interjújában.

„Első idényében azonban ne várjunk még tőle semmi csodát. Kezdőként ne rakjunk rá túl nagy terhet, csak hagyjuk, hogy a saját ritmusában végezze a dolgát és tanuljon. Bízhatunk benne, ez a módszer eddig mindig bevált Schumachernek.”

Annak idején fordított volt a helyzet és Michael Schumacher rengeteget segített az akkor nagyon fiatal Vettelnek, aki ezt nem is felejti el és most egyenlít. „Természetes, hogy Mick nagyon közel áll a szívemhez és ha bármiben is tudok neki segíteni, örömmel megteszem” – tette hozzá a négyszeres világbajnok.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?