Steward
Vaszilykó Péter
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. április 22. csütörtök
F1

Wolff: Nem flörtölünk más pilótákkal – még…

A Mercedes csapatfőnöke elmondta: elsőként a mostani párosukkal fognak egyeztetni, s csak azt követően néznek körül a pilótapiacon. Azt viszont leszögezte, hogy nem fogják újra elhúzni Hamilton ügyét.

Lewis Hamilton és Valtteri Bottas is egyéves szerződést kötött 2021-re a Mercedesszel, azaz a kontraktusuk a rövidesen kezdődő idény végén lejár. Sokan arra számítanak, hogy az előző hét szezonban mindkét vb-címet elhódító istálló jövőre változtat a felállásán akár a Williamsnél szereplő George Russell, akár esetleg egy újabb csalódáskeltő évad után a Red Bulltól szabadulni vágyó Max Verstappen révén. Toto Wolff, a Mercedes F1-es csapatvezetője viszont a keddi bemutató utáni sajtótájékoztatóján, amelyre a Formula.hu is meghívást kapott, egyértelművé tette, hogy első körben Hamiltonékkal fognak tárgyalni:

wolff-hamilton-bottas-mercedes-1



„Olyan szimbiózis alakult ki a kapcsolatunkban, hogy mindig közösen megértjük, mit akarunk csinálni a jövőben. És ugyanez lesz a helyzet a Lewisszal a jövő kapcsán folytatandó egyeztetések során is. Max egyértelműen egy kiemelkedő fiatal versenyző, aki mindenkinek ott lesz a radarján a jövőben, de nem fogunk kívülállókkal flörtölni, amíg fel nem mérjük, mi a helyzet a mostani két pilótánkkal.”

Azt viszont Wolff már most leszögezte, hogy nem fogják annyira elnyújtani az egyeztetéseket, mint azt legutóbb tették Hamiltonnal, akinek a hosszabbítását csak február elején jelentették be: „Megállapodtunk abban, hogy jóval hamarabb elkezdjük idén az egyeztetéseket, hogy elkerüljük azt a helyzetet, ami 2020-ban történt, hogy kifutottunk az időből, és abban a kényelmetlen helyzetben találtuk magunkat, hogy már nincs elegendő idő a szezonkezdetig. Ez az oka annak is, hogy csak egy évre állapodtunk meg: így lehetőségünk van hosszabban értékelni a jövőnket a versenyzésben és azon kívül egyaránt. Így megfelelő idő áll a rendelkezésünkre. Eldöntöttük, hogy sokkal korábban megbeszéljük ezeket, nem a szezon végén.”

A csapatvezető amiatt nem aggódik, hogy Hamilton esetleg más csapathoz igazolna az F1-ben: „Úgy gondolom, ha Lewis folytatja, akkor azt közösen akarjuk megtenni. És Valtteri esetén is pontosan tudjuk, mink van, és ezt értékeljük is. Ugyanakkor változnak a dolog az új autók és az új szabályok révén, és csapatként a megfelelő döntéseket kell meghoznunk, hogy haladhassunk előre. De ez azt is jelenti, hogy elsőként a saját két versenyzőnkkel fogunk egyeztetni, aztán meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok.”

Hamilton a bemutatón úgy fogalmazott az egyéves szerződése kapcsán, hogy nem érezte szükségét annak, hogy túlságosan hosszú távra tervezzen előre. Amikor ennek kapcsán feltették a kérdést Wolffnak, hogy szerinte a britet még mindig teljes mértékben érdekli-e a Formula-1, így felelt:

„Egyáltalán nincs kétségem az elkötelezettségét illetően. Először is, nagyon élvezi a versenyzést. Élvezzük a közös munkát, és ezt alaposan át is beszéltük. De abszolút igaza van, változnak az idők. Új prioritásaink lettek annak kapcsán, hogyan élhetünk egészségben. Rendkívül szenvedélyes a rasszizmussal és az egyenlőséggel kapcsolatos kezdeményezései kapcsán. Emellett jönnek az óriási szabályváltozások 2022-ben, amelyek átformálják a Formula-1 képét a következő néhány évre. De nem hiszem, hogy ez bármilyen szerepet játszik. Szerintem teljesen rendben van egy versenyzőtől, aki nyert már hét világbajnoki címet, hogy rugalmasan eldönthesse, mit akar csinálni a jövőben, legyen szó akár a versenyzésről vagy a száguldó cirkuszon kívüli dolgokról.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?