DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

„Alonso lesz az év szenzációja? Ébredjünk fel!”

A szakmabeli véleménye szerint semmi csodát ne várjunk Alonso visszatérésétől, aki már nem lesz a régi. Arra is számít, hogy Lewis Hamilton az év végén befejezi, a Mercedes már nem akarja őt.

Bár ismét felfelé ívelő pályára állt a Renault az elmúlt évadban, amely csapat idéntől már Alpine F1 team néven indul a száguldó cirkuszban. Sikerült visszacsábítaniuk Fernando Alonsót is korábbi sikerei színhelyére, de a spanyol előre megmondta, hogy az idei szezontól nem vár sikereket, annál inkább 2022-től.

Osztja a vélemény egyik felét a Ziggo Sport szakértőjeként dolgozó Tom Coronel is, aki mostanában nyílt véleménynyilvánításaival kerül a figyelem középpontjába. A napokban azt nyilatkozta, hogy szerinte Lewis Hamilton idén sokkal többet fog nyafogni a rádióján, mivel Max Verstappen és a Red Bull-Honda komoly nyomás alá helyezheti és ezt a brit általában nehezen viseli.

Most pedig kritizálta azokat, akik szerint Alonso robbanásszerűen változtatja majd meg a Formula-1 állóvízét a visszatérésével. A holland szerint ugyanis ez csak egy álom és az is marad.

„Alonso lesz a 2021-es év szenzációja… aztán felébredünk szép álmainkból. Ha valóban sikeres lesz, én leszek az első, aki mélyen meghajolok előtte. De úgy vélem, ez nem fog megtörténni, ez ellenkezne az autósport és a természet törvényeivel” – mondta el véleményét Coronel a Formula1.nl szakoldal hasábjain.

Coronel sem Alonsóban, sem Hamiltonban nem lát már jövőt


„Ha egyszer már távozik valaki a Formula-1-ből, akkor az esélyeinek onnantól vége. Ha egyetlen évet is kihagy valaki, elveszíti korábbi tempóját. Alonso pedig két éven át volt távol, már szinte lehetetlennek tartom, hogy a korábbi sebességét hozni tudja.”

„A fiatalok sokkal élesebbek, jobban feltüzelten versenyeznek. Alonso nagy harcos, de ne feledjük, hogy negyven éves. Álmodni csak éjjel lehet csukott szemekkel, nem nappal, nyitott szemmel.”

És mi a helyzet Lewis Hamiltonnal? „Nyolc világbajnoki címmel már nem Lewis Hamilton lenne, hanem egy isten. De azzal be is végezné a munkáját. Nem tudom, miért folytatná a versenyzést úgy, hogy minden rekordot megdöntött. A felek már az idei évre is nehezen állapodtak meg. A helyzet egyszerű, a Mercedesnek már nincs szüksége Lewis Hamiltonra. Nincs már ott komoly jövője, még némi pénzt lapátol a bankszámlájára. Az olyan fiatalokra, mint George Russell és Max Verstappen viszont még jó tíz éven át építhetne a Mercedes” – mondta el Coronel.

Valóban így lenne?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: