DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Maldonado: Rosszul döntött a Renault, hogy nem engem választott

A venezuelai versenyző 2012-ben egészen szépeket villantott, de alapvetően inkább ütközéseiről maradt híres. Mégis úgy gondolja, a francia gyári istállónak őt kellett volna választania pilótának.

Általában kevés olyan esetet mondhatunk, amikor különösebben egyet tudnánk érteni Pastor Maldonadóval, de az kétségtelen, hogy a helyére hozott Jolyon Palmer finoman szólva sem váltotta meg a világot és 1,5 évvel később a szezon közben menesztette is őt a Renault.

maldonado-lotus



Három, Williamsnél töltött évad után 2014-ben a Lotushoz szegődött Maldonado, ahol azért is választották őt, mert már akkor körvonalazódott a komoly pénzügyi krízis az istállónál. A Lotust ezután felvásárolta a visszatérő Renault, amely 2016-ban hivatalos gyári istállóként történő visszatérését készítette már elő.

Ekkor néhány hónap alatt minden rosszra fordult Maldonado számára, eleve nem indult túl jó alapokkal, de aztán hazai főtámogatójától is hirtelen megszűnt a hatalmas szponzori pénz, így nemigen maradt érv a venezuelai megtartása mellett. Mennie is kellett.

„Korábban két lehetséges opció közül választhattam. Az egyik a Force India volt, a másik a Lotus. Logikus döntést hoztam, mert olyan nagynevű szponzorokkal dolgoztak akkor már együtt, mint az Unilever, a Coca-Cola, vagy a Microsoft. Aztán november vége és január eleje között hirtelen minden megváltozott, egy teljesen másik csapatba csöppentem bele” – mondta el véleményét Pastor Maldonado a Motorsport.com holland nyelvű változatának hasábjain.

Egy jellemző kép Maldonadóról, aki azért egy futamgyőzelmet is begyűjtött karrierje során

„Eric Boullier elhagyta a csapatot, szinte mindenki lecserélődött. Egy ideig alig voltunk néhányan, komoly volt a stressz és nem igazán tudtuk, mi fog történni nemsokára. A szimulátort sem használtuk, mert nem volt pénz arra, hogy újra munkára fogjuk. Amikor mégis beleültünk, mindössze két-három pálya közül választhattunk, mivel minden egyes új pálya beépítése a rendszerbe 20.000 euróba került volna.”

A 2014-es év pocsékul telt az istálló számára, mindössze tíz pontot kapargatott össze a Lotus, leginkább azért, mert a Renault-motor megbízhatatlannak bizonyult (igaz, a Red Bull-Renault-val Daniel Ricciardo három futamot is megnyert ugyanolyan erőforrással).

„A szezon versenyeinek felén célba sem értünk, rendszeres technikai problémák akadályoztak, az erőforrások számtalanszor lerobbantak. A Red Bull képes volt még versenyeket is nyerni és időnként megszorítani a Mercedest, mi viszont képtelenek voltunk megfelelően felkészíteni az autót. Nem mondanám, hogy nagyon lassúak voltunk, de a motor nem igazán akart működni.”

2015 kicsivel jobban sikerült már, 27 egységet gyűjtött a Lotus-Renault-val Maldonado, csapattársa, Romain Grosjean pedig ötvenegyet. Ekkor azonban jött a tulajdonosváltás és Maldonadót lecserélte az istálló Jolyon Palmerre. „Amint átalakultunk Renault-vá, tudtam, hogy nem maradhatok. Ugyanakkor érthetetlen volt számomra, hogy egyik nap azt mondták nekem, hogy maradhatok, a következő nap pedig azt, hogy nem, káosz volt az istállónál.”

„Az pedig hihetetlen és érthetetlen számunkra, hogy éppen Palmert választották második pilótának. Még akkor sem érhető, ha pénzt hozott a gárdához, ebben az időszakban a csapat több rossz döntést is hozott, mind az autó, mind a pilótapáros, de még a technikai személyzet tekintetében is” – mutatott rá Maldonado.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: