DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A Hamilton-uralom végén járhatunk

Harmincas éveinek közepén is csúcsteljesítményre képes az eddig hét világbajnoki címet gyűjtő Lewis Hamilton. Vannak, akik viszont már azt vizionálják, közel a brit uralkodásának vége.

A brit ász csak egyetlen évadra újította meg szerződését a Mercedesszel, ami azonnal hosszas találgatásokat indított el a világsajtóban. Az egyik vitatéma, hogy valóban került-e „Verstappen-záradék” a bajnoki címvédő új kontraktusába, vagy sem. Christijan Albers azok táborát erősíti, akik szerint nem került, mivel Hamiltonnak már nincs mitől félnie. Valóban nincs?

„Régóta alkalmazzák elég gyakran a pilóták azt a módszert, hogy a szerződésükben kikötik a csapat számára, hogy kik nem lehetnek a csapattársak, amíg ők maguk ott versenyeznek. Ebben az esetben Max Verstappentől óvná meg magát Lewis Hamilton, de nem hinném, hogy valóban ilyenhez folyamodott volna” – mondta el a De Telegraaf podcastjében az egykori versenyző.

Egyelőre nem adja magát, de időnként már kénytelen fejet hajtani Hamilton a fő trónkövetelőnek tűnő Verstappen előtt


„Ha Lewis Hamilton helyében lennék, én bizony jövőre bevállalnám a kockázatot, elfogadnám a kihívást, hogy Verstappennel egy csapatban versenyezzek. Mert mit veszíthet már Lewis Hamilton? Másodpercek alatt lerázhatja magáról a nyomást, csak annyit kell mondania, hogy figyeljetek, én már nem vagyok olyan éles, mint korábban. Már nem rendelkezem akkora tehetséggel 37-38 éves koromban, mint amikor még mondjuk harminc voltam. Max, gyerünk, adj neki!”

„Nem lenne mit veszítenie, mert ha még így is legyőzi Verstappent, akkor a nagyok közül is a legnagyobbá válhatna, ha pedig elveszítené a párbajt, akkor elkönyvelhetjük, hogy véget ért az uralkodása. Amennyiben megszerzi nyolcadik világbajnoki címét, így is egyedüliként marad csúcstartó a bajnoki győzelmek számában” – tette hozzá Albers.

Még hosszú évekig láthatjuk uralkodni Lewis Hamiltont, vagy valóban szép lassan átveszik az uralmat a fiatalok?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: