DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Sajtó: Radikálisan új motort épít a Ferrari

Az eddigiekhez képest totálisan eltérő koncepció szerint építi új erőforrását az olasz gyártó, miután nagyon úgy fest, hogy a 2021-es motorral is komoly gondok vannak. Az idei évet dobhatják.

Az általában jól értesült Motorsport.com olasz változata arról adott hírt, hogy 2022-re a Scuderia teljesen új motorkoncepcióval jelentkezik és sutba dobja az eddigi, az utóbbi időben meglehetősen gyengén és nem is valami megbízhatóan muzsikáló erőforrását. Az új modell a Mercedes egységére fog leginkább hasonlítani, amely különválasztja már a kompresszort és a turbót. A német gyártó hosszú évek óta ezen az elven készíti erőforrásait.

„A legnagyobb újdonság az új koncepcióban, hogy a motor felső részének mérete így jelentősen lecsökkenhet. De ez nem pusztán a Mercedes erőforrásának másolata lesz. Bár a német gyártó 2014 óta ezen az úton jár. Természetesen, a turbó és a kompresszor ezután is összeköttetésben lesz egymással egy tengellyel.”

Máris keresztet vethet a Ferrari a 2021-es évre, de jövőre ismét az élmezőnyben köszönthetjük a vörösöket?


„Az olaszok viszont nem csak lemásolják az architektúrát, hanem néhány új megoldást is igyekeznek beletenni a saját koncepciójukba, például, hogy a kompresszort a hathengeres erőforráson belül helyeznék el, ezzel jobb hűtést eredményezve. Az új, radikális elképzelés nagy előnye lenne, hogy aerodinamikailag és a súlyát tekintve is kedvezőbb helyzetbe jutna a Ferrari, igaz, az elején bizonyára számolniuk kellene valamivel komolyabb megbízhatatlansági tényezővel” – írja a szakoldal.

A hírek szerint Mattia Binotto csapatfőnök máris rábólintott az új tervezetre és 2022-nek már az új motorral akarnak nekimenni és nem a már most kissé gyengének és megbízhatatlannak tűnő idei modellel. Mindenképpen lépnie kell a Scuderiának valahogy, mivel a jelek szerint 2021 sem lesz az olaszok éve. Talán majd 2022.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: