DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Sainzékra koncentrált a Ferrari a fioranói teszten

Öt nap alatt hét versenyző összesen 1500 kilométert tett meg a Scuderia monstre teszthete során, de Laurent Mekies sportigazgató leszögezte, mi is volt a valódi célja a körözésüknek.

Egy egész hetes tesztet tartott saját pályáján, Fioranóban a Ferrari, ahol összesen hét pilótának adtak lehetőséget a vezetésre a 2018-as Formula-1-es versenygépük volánja mögött. Természetesen autóba ülhetett Charles Leclerc és új igazolásuk, Carlos Sainz is, míg a versenyzői akadémiájuk tagjai közül Mick Schumacher, Marcus Armstrong, Callum Ilott, Robert Svarcman és Giuliano Alesi is lehetőséget kapott.

sainz-ferrari-teszt-fiorano



Mivel idén csupán egy háromnapos bahreini teszt áll a mezőny rendelkezésére a március végi évadnyitó előtt, különösen fontos volt a pilóták számára a mostani lehetőség. Laurent Mekies, a vörösök technikai igazgatója sem tagadta, hogy elsősorban Leclerc-nek és Sainznak akartak lehetőséget adni arra, hogy visszarázódjanak – minderről a Ferrari hivatalos honlapján beszélt:

„Hét versenyző gurult pályára öt nap alatt, összesen 1500 kilométert tettek meg, szóval igen sűrű hete volt a csapatnak Fioranóban. A legfontosabb szempont ezen a teszten az volt, hogy lehetőséget adjunk a Scuderia hivatalos versenyzőinek, Charles-nak és Carlosnak, hogy újra felvegyék a fonalat a téli szünet után. Az akadémiánk pilótáinak pedig újabb lehetőséget volt ez arra, hogy tapasztalatot szerezzenek Formula-1-es autót vezetve.”

„Carlos és Marcus számára ez a teszt az „első” alkalom is volt, hiszen a spanyol most debütált az új csapatával, míg az új-zélandi először ülhetett F1-es autóba. Giuliano számára a teszt egy búcsúajándék is volt, hiszen véget ért az akadémián töltött időszaka. Úgy gondolom, a legjobb része a hétnek a garázsban tapasztalt hangulat volt a csapat hazai pályáján: mindenki örült, hogy pályán lehetett, hogy a lehető legjobban felkészülhessen a következő szezonra.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: