Steward
Gobodics Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. március 3. szerda
F1

A teszt volt Alesi utolsó ferraris szereplése

Váratlan bejelentést tett az élete első F1-es tesztjét hétfőn teljesítő Giuliano Alesi, aki a nagy lehetőség napján közölte: távozik a Ferrari pilótaakadémiájából és az F2-ből.

A Ferrari kötelékéből és a Formula-2 mezőnyéből is távozik Jean Alesi fia, Giuliano. A 21 éves francia versenyző ezt karrierje egyik nagy lehetőségének napján, a Ferrari össznépi előszezoni tesztjének kezdetén jelentette be. Alesi volt az első a hét pilóta közül, aki autóba ülhetett, és ezzel egy korszak lezárult számára. Az FDA kötelékében öt, az F2 mezőnyében pedig két évet töltött el. A csapat kétségkívül búcsúajándéknak szánta a lehetőséget, hiszen még a 28-as rajtszámot is felragasztották az autó orrára, amivel Jean Alesi 1991-ben a csapatnál versenyzett.

EsksoDgXAAIg-rw



"Szeretném megköszönni a Ferrarinak és az FDA-nak ezt a fantasztikus lehetőséget. Hihetetlenül izgalmas volt beleülni az SF71H pilótafülkéjébe, és pályára hajtani édesapám rajtszámával, miközben ő engem figyelt. Ez a teszt a lehető legjobb módja volt az elköszönésemnek. Most egy új kaland vár rám Ázsiában, amit már alig várok" - idézte a franciát a Racefans.

A Ferrari pilótái hétfőtől péntekig Fioranóban nyúzhatják az autót, amivel a csapat a 2018-as idényben versenyzett. Alesinek több szempontból is megleletést okozott az F1-es technika. "Kezelhetőség szempontjából nem volt nehéz dolgom, de az ereje meglepő volt, mintha sosem akart volna elfogyni. A fékek hatékonysága is lenyűgöző volt" - tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?