Steward
Balogh Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. március 3. szerda
F1

Leclerc: Mentálisan volt megterhelő a szezon

A Ferrari fiatal pilótája úgy érzi, elsősorban mentálisan fáradt el az igencsak zsúfolt 2020-as évad végére – de azt is tudja, hogy a szerelőknél még megterhelőbb lehetett a sűrű menetrend.

A koronavírus-járvány miatt csak júliusban indult és december közepéig tartott a 2020-as Formula-1-es szezon, a bő öt hónap alatt pedig összesen 17 nagydíjat bonyolítottak le, nem egyszer három egymást követő hétvégén is versenyezve. Charles Leclerc – akinek ráadásul a Ferrari gyenge formája miatt is fájhatott a feje – szerint mindez elsősorban mentálisan szívta le a pilóták energiáit:

leclerc-abudhabi-ferrari-2020



„Ami engem illet, fizikailag nyilván kissé fáradtnak éreztem magam a versenyek után, de már a hétfői napokon késznek éreztem magam, hogy újra autóba üljek. De szerintem sokkal inkább a mentális része a fő tényező, hiszen futamról futamra jobban szeretnél teljesíteni” – idézi a monacói pilótát a GPFans szakoldal. „Ráadásul valamelyest nyomás alatt is vagyunk, szóval a szezon végére mentálisan kissé megterhelővé válik ez, ahogy az is, hogy sokat vagyunk távol az otthontól. Szóval igen, részemről inkább mentális szempontból volt nehéz.”

Leclerc ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy nem feltétlenül a versenyzők voltak a legfőbb elszenvedői a zsúfolt menetrendnek: „A szerelőknek talán még nehezebb volt, akik nálunk is korábban érkeznek meg a pályára, és jóval később is távoznak onnan. Igen, fárasztó idény volt” – fogalmazott a ferraris. A mezőnynek idén sem lesz könnyebb dolguk, hiszen rekordot jelentő 23 futamból fog állni az évad – amennyiben ezt a koronavírus-járvány is lehetővé teszi.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?