DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Perez: A világ legostobább emberének éreztem magam

Ezt gondolta magáról a mexikói pilóta, amikor tavaly nyáron az F1-esek közül elsőként kapta el a koronavírus-fertőzést – ráadásul karrierje egyik legfontosabb szakaszában kellett futamokat kihagynia.

Sergio Perez volt az első a Formula-1-es versenyzők közül tavaly augusztusban, aki elkapta a koronavírust: a mexikói akkor fertőződött meg, amikor az első tripla versenyhétvége után hazalátogatott Mexikóba kórházban lévő édesanyjához. Az akkor még a Racing Pointnál szereplő pilóta emiatt mindkét silverstone-i versenyt kénytelen volt kihagyni. Most első Red Bull-os interjújában elárulta: szörnyen érezte magát lelkileg a történtek miatt.

„Egyértelműen roppant kemény évem volt, azt kell mondanom. A koronavírussal, amit a versenyzők közül én kaptam el először: manapság már megszokottabb, ha valaki megfertőződik, de akkoriban úgy éreztem, én vagyok a világ legostobább embere, hogy elkaptam. Nagyon nehéz volt számomra ezzel megbirkózni.”

Perez szempontjából ráadásul a legrosszabbkor jött a fertőzés és a hiányzás, hiszen akkoriban ütötték fel a fejüket a pletykák, miszerint Sebastian Vettel kedvéért kirakhatják az Aston Martinná alakuló csapatból. Ez végül igaznak bizonyult, Perez viszont a Red Bull ajánlata révén még jobb autóba is ülhet idén:

„Nagyon kritikus időszaka volt az a pályafutásomnak, hiszen volt az a dolog a szerződésemmel. Végül el is veszítettem az ülésemet, de aztán egész jól alakultak a dolgok. De nem tudtam, mi fog történni. Amikor ez megtörtént, nagyon nyugodt voltam: azt gondoltam, ’így is remek karrierem volt már, elégedett vagyok magammal, és csak bele kell adnom mindent minden hétvégén, aztán meglátjuk, mi lesz’. Amikor felmerült a Red Bull-os lehetőség, olykor jobbnak, máskor rosszabbnak tűnt a helyzet. De végül összejött. Úgy gondolom, ilyen lehetőségek csak egyszer adódnak az életben, úgyhogy készen állok rá, hogy éljek vele.”

A mexikói versenyző ismét kiemelte, hogy még mindig szürreális számára, hogy ott járhatott a Red Bull főhadiszállásán, ugyanis nem gondolta, hogy esélye lehet ennél a márkánál nem szerepelni úgy, hogy nem volt a juniorpilótájuk. „Egy valóra vált álom, hogy a Red Bull család részese lehetek, lenyűgöző” – fogalmazott a pilóta.

 

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: