Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. március 7. vasárnap
F1

Nem lesz olyan egyszerű Hamilton visszatérése

Elsősorban a Bahreinben és az Abu Dhabiban érvényben lévő előírásoknak kell megfelelnie a Szahíri Nagydíjat kihagyó hétszeres F1-es világbajnoknak, ha kigyógyul a koronavírus-fertőzésből.

Múlt hét elején derült ki, hogy Lewis Hamilton is elkapta a koronavírus-fertőzést, emiatt kénytelen volt kihagyni a hétvégi Szahíri Nagydíjat. A Mercedes pilótája pillanatnyilag tíznapos karanténját tölti Bahreinben, s néhány napja Toto Wolff csapatvezető még úgy fogalmazott, hogy pilótája „nincs túl jól”, azaz enyhe tünetei vannak.

hamilton-dppi-bahrein



Nagy kérdés, hogy a brit rajthoz állhat-e a most hétvégén esedékes évadzáró Abu Dhabi Nagydíjon. A karanténja papíron csütörtökön jár le, de természetesen negatív PCR-tesztre is szüksége lesz ahhoz, hogy gyógyultnak nyilvánítsák.

Ezzel azonban még nem érnek véget a megpróbáltatásai, mivel Abu Dhabiban jelenleg 14 napos kötelező karantént írnak elő a beutazók számára. Az F1 természetesen kivételt képez, ám a mezőny többi tagja hétfőn, a saját buborékjában érkezik a helyszínre, míg Hamiltonnak értelemszerűen legalább csütörtökig várnia kell erre, s akkor is külön engedélyt kell kapnia az illetékesektől.

Michael Masi, az FIA versenyigazgatója is elmondta, hogy minden a hatóságoktól függ: „A legfontosabb része ennek mindig az volt, hogy megfeleljünk az aktuális kormányzati törvényeknek és szabályoknak. Szóval ez mindenekelőtt a bahreini hatóságok hatásköre, hogy eldöntsék, hogy Lewis egészséges-e és megfelel-e az előírásoknak, majd pedig Abu Dhabiban ugyancsak a hatóságok döntenek erről. Gyakorlatilag ez a két hatóság határoz arról, hogy megfelel-e a szabályoknak. Ha megfelel a belépési kritériumoknak, majd pedig az FIA protokolljainak is eleget tesz azzal, hogy negatív tesztet produkál a paddockba való belépés előtt, akkor részünkről nincs gond.”

Masi arra is rámutatott, hogy a versenyzőknek legalább egy edzésen – legyen az akár szabadedzés, akár maga az időmérő – részt kell vennie ahhoz, hogy rajthoz állhasson a vasárnapi futamon, azaz Hamiltonnak legkésőbb a szombat délutáni kvalifikációig meg kell érkeznie a paddockba. Wolff egyébként kijelentette: amennyiben engedélyt kap Hamilton az indulásra, övé az autó, ha viszont mégsem tud versenyezni, akkor ismét George Russell kap lehetőséget.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?