Steward
Strommer Benjamin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. január 17. vasárnap
F1

Verstappen a Red Bull stratégiáját kritizálta

Bár elismeri, hogy Hamilton és a Mercedes túl gyors volt az F1-es Bahreini Nagydíjon, a holland szerint több ponton is jobb taktikát alkalmazhattak volna a vasárnapi versenyen.

Max Verstappen már a start után feljött a második helyre a Formula-1-es Bahreini Nagydíjon, amely pozíciót aztán a leintésig meg is őrzött. A hollandnak igazából egyszer sem volt reális esélye megszorongatni a győztes Lewis Hamiltont: tempóból csak elvétve volt gyorsabb nála, ráadásul a boksztaktika sem működött tökéletesen, hiszen az első etap végén a mercedesest hívták előbb, míg második alkalommal lassú volt a kerékcsere. Verstappen a leintés után némileg kritizálta is a Red Bullt, hogy nem volt bevállalósabb a taktikával:

verstappen-redbull-boksz-bahrein-1



„Nem voltunk ma túl erősek stratégia terén” – idézi szavait a Motorsport.com. „Először is, hamarabb ki kellett volna állnunk az első etap végén. Hagytuk, hogy a Mercedes cseréljen előbb kereket, amit nem értek, mert így nyertek hozzánk képest két másodpercet vagy nagyjából annyi időt. Aztán kemény keveréken kellett megpróbálni csökkenteni a különbséget, ami igazából elég jól működött. Ott az elején sikerült másfél-két másodpercet visszahoznom, aztán azt újra elveszítettük.”

„Utána volt egy lassú kiállásunk, majd még egy, amit nem teljesen értek. Persze, a leggyorsabb kör szempontjából rendben van, de mindig előfordulhat, hogy valaki még gyorsabb lesz. Ráadásul a piros zászló és a biztonsági autó miatt már nem működött a háromkiállásos taktika. Nem tudom, miért csinálták ezt. Nem azt mondom, hogy legyőztük volna őket, mert egyszerűen nem volt meg a tempónk, de sokkal jobban is teljesíthettünk volna csapatként a stratégia terén.”

Verstappen nyilatkozatával a csapatvezető Christian Hornert is szembesítették, ő azonban nem talált kivetnivalót a stratégiájukban: „A probléma az, hogy Lewis egyszerűen egy kicsit túl gyors volt. Azzal, hogy az első nyolc kört elveszítettük a piros zászló és a biztonsági autó miatt, az optimális háromkiállásos stratégia felől elmozdultunk a két kiállás felé. A mezőny nem szakadt szét annyira az első etapban, mint szerettük volna az első nyolc kör elvesztése miatt, ezért ha korábban állunk ki, forgalomba kerültünk volna. Nem igazán tudom, mit tehettünk volna még. Ha előbb jövünk ki az első etap végén, akkor meg kellett volna előznie néhány autót, így nem tudtunk volna elévágási távolságba kerülni, könnyedén kivédték volna. Sajnos a Mercedesnek kissé túl jó volt most a tempója és a gumikezelése.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?