DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Hosszabb SC-fázisok jöhetnek az imolai incidens után

Az FIA versenyigazgatója, Michael Masi szerint a jövőben tovább a pályán hagyhatják a biztonsági autót, hogy a sportbíróknak elegendő idejük legyen kapkodás nélkül végezni a munkájukat.

Az imolai Emilia-Romagna-i Nagydíj hajrájában történt, hogy a biztonsági autós fázis alatt úgy engedték el a lekörözöttek a safety car mellett, hogy visszavegyék a körüket, hogy közben a sportbírók még a pályán tartózkodtak George Russell autójának eltakarítása miatt. Sebastian Vettel „nagyon veszélyesnek” ítélte a helyzetet, s Lance Stroll onboard felvételéből valóban annak is tűnt.

safety-car-f1-dppi



Michael Masi, az FIA versenyigazgatója a RaceFans.net szaklapnak nyilatkozva elárulta, hogy már kielemezték a történteket, s az imolai incidens egyik következménye lehet, hogy hasonló szituációkban tovább a pályán maradhat a biztonsági autó:

„Már megváltoztattunk a kör visszavételének procedúráját, amit meg is beszéltünk a csapatvezetőkkel és a pilótákkal. De azt is javasoltam nekik, hogy egy vagy két extra körbe is telhet ez, ha olyan helyzet áll elő, hogy vissza kell venniük a köreiket. Ez csak az egyik rész, amit mindenki elfogadott. Hasznos egyeztetéseket tartottunk a csapatmenedzserekkel csütörtökön, majd a versenyzőkkel pénteken Törökországban. És pillanatnyilag a jelenlegi szabályok révén ez inkább a procedúrákat érinti, semmint a szabályokat” – fogalmazott Masi, hozzátéve, hogy eleve az a filozófiája, hogy inkább legyenek hosszabbak az SC-fázisok, hogy a sportbírók kapkodás nélkül végezhessék a munkájukat és tehessék biztonságossá a balesetek helyszínét.

Legutóbb Törökországban aztán újfent kritikák kereszttüzébe került a versenyirányítás: ezúttal az időmérő második szakaszát indították útjára úgy, hogy még a bukótérben tartózkodott egy beavatkozó daru. Bár Masi akkor azt mondta, hogy az adott pillanatban rendelkezésre álló információk alapján jól döntöttek, azt ő is elismerte, hogy nem volt szép látvány – igaz, szerinte minden tőle telhetőt megtettek, hogy biztonságos legyen a Q2 eleje:

„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ideális helyzet volt. De a lehető legjobban kell kezelned a felmerülő körülmények közepette. Kivezető körökrők volt szó, de egyúttal meghosszabbítottuk a dupla sárga zászlós szakaszt, szóval nemcsak a 8-as kanyarban kezdődött, hanem már a 7-es kanyar elejétől, így mindenki bőséges figyelmeztetést kapott. És mivel kivezető körről volt szó, jóval kevesebb oka van a versenyzőknek keményen nyomni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: