DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Egálról indulva: Ki lesz a konstruktőri harmadik?

A Renault, a McLaren és a Racing Point gyakorlatilag egálról feszülhet neki a hátralévő négy versenynek - mindannyian az év végi harmadik helyet célozták meg, ezért pedig mindent meg is fognak tenni.

Elképesztő csapata zajlik a konstruktőri világbajnokság harmadik helyéért, hiszen az utóbbi években a "best of the rest" pozíció a csapatok tekintetében a negyedik helyet jelentette, most viszont a dobogót - a Ferrari kidőlt a top istállók közül, most ugyanebben a középmezőny-harcban vesz részt. Jelenleg a Renault áll a harmadik helyen 135 ponttal, de a McLaren és a Racing Point is 134-134-nél jár - a 103 pontos Ferrari már egy lépéssel le van maradva.

"Fontos pontokat szereztünk az utóbbi futamokon, így harcolhatunk a harmadik helyért, de ez a harc elképesztően szoros - nem emlékszem hasonlóra" - idézi a PlanetF1 Carlos Sainz szavait a témában. A McLaren versenyzője szerint itt már az is sokat számít, hogy ki hogyan dolgozik pénteken. "Egyetlen szekcióban sem engedhetjük meg magunknak azt, hogy ne használjunk ki minden lehetőséget. Nagy hatása van a futamra annak, hogy pénteken mit hozunk ki az autóból, mire jövünk rá és mivel már csak kevés verseny van hátra, minden apróság számít."

3



Otmar Szafnauer, a Racing Point csapatfőnöke szerint ez a küzdelem egészen a végsőkig tart majd. "Ez a csata a szezon egyik kiemelkedő története. Nagyon hasonlóak vagyunk a McLarennel és a Renault-val, de bizonyos pályákon más csapatok is ott vannak ebben a csatában. Én arra számítok, hogy ugyanez zajlik majd egészén a legvégéig, Abu Dhabiig, ami jól jelzi, hogy milyen erős ez a versengés. Mi egy négyfutamos világbajnokságként tekintünk a hátralévő időszakra, mindent bele fogunk adni."

A Renault-nál is úgy vélik természetesen, hogy itt most mindent elő kell húzni a kalapból és mindent megtenni a sikerért - saját maguknak is bizonyítanának a konstruktőri harmadik hellyel. ""Ebből önbizalmat merítettünk, hogy jó irányba haladunk. Szerintem most már érdemes komolyan venni minket és az F1 felé meglévő elkötelezettségünket, mert a kérdések egy része arra irányul, hogy vajon mennyire elkötelezett a sport irán a Renault. Tavaly az volt a cél, hogy többé-kevésbé egálba hozzuk a motorunkat, ami sikerült is és itt még mindig van tartalék. A következő cél az volt, hogy a karosszériával is tegyünk egy egyértelmű lépést, most ez is megvan" - mondta Cyril Abiteboul csapatfőnök.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: