DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Hakkinen: Izgalmas év elé nézünk, ha Alonso jó autót kap

A kétszeres világbajnok Mika Hakkinen szerint Max Verstappen ismét megmutatta mire képes, noha egy defekt miatt nem tudott célba érni. Alonsóról és Ricciardóról is ejtett pár szót a finn.

Mika Hakkinen már jó ideje tevékenykedik az Unibet szakértőjeként, a kétszeres világbajnok egykori F1-est pedig lenyűgözte Max Verstappen Imolában mutatott teljesítménye is. Bár a holland nem tudott végigmenni, de valóban erős versenyt futott.

Az Unibeten Hakkinen is ezt taglalta: „Ahogyan egész évben láthattuk, úgy most is Max Red Bullja volt a Mercedes egyetlen kihívója. Megint kiváló munkát végzett, a rajtnál megelőzte Lewist, aztán végig nyomás alatt tartotta Bottast, akit meg is előzött. Parádés versenye volt, mindaddig, míg nem vette ki őt a játéból egy jobb hátsó defekt.”



Eztuán áttért a Renault-ra és Daniel Ricciardóra a finn, aki idén már másodszor állhatott a pódiumon a Renault színeiben: „Fontos, hogy a lendületből előnyt tudjunk kovácsolni, bármilyen sportról is legyen szó. Azt láthatjuk, hogy a Renault és Daniel nagyon jó irányba haladnak, részben egykori mclarenes kollégám, Pat Fry érkezésének köszönhetően.”

Az 52 esztendős finn abban reménykedik, hogy a Renault tovább tud erősödni, mert abból nemcsak Alonso, de az F1 is profitálhat: „Alonso valószínűleg árgus szemmel figyeli ezeket az eredményeket, hiszen ha egy olyan autót kap jövőre, mely alkalmas a dobogók megszerzésére, akkor az extra izgalmakat szolgáltathat a következő F1-es szezonra.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: