Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2020. december 4. péntek
F1

Alonso: Csak a Renault-val térhettem vissza

Csak ezt a forgatókönyvet tudta elképzelni az F1-es visszatérésre a hétvégén Imolában tartózkodó spanyol, aki ugyanakkor arra számít, hogy beletelik majd néhány futamba, mire felveszi a tempót.

Fernando Alonso a hétvégi Emilia-Romagna-i Nagydíjon először teszi tiszteletét Formula-1-es versenyhétvégén azóta, hogy bejelentették, hogy 2021-ben visszatér a száguldó cirkuszba a Renault-val. Az istálló sportigazgatója, Alan Permane szerint ennek az az oka, hogy a kétszeres F1-es világbajnok újra hozzászokjon a környezethez és a versenyhétvégék ritmusához – minderről az imolai sajtótájékoztatón beszélt, amelyen a Formula.hu is részt vett:

„Most először nézheti meg, hogyan versenyzünk. Nem azért van itt, hogy bírálja, hanem hogy beilleszkedjen és megnézze, mit fogunk csinálni jövőre. Az előző három-négy versenyhétvégén is már hallgatott minket. A laptopján tudta használni a bokszutcafali szoftvert, így követni tudta az autókat, hallgatni a megbeszéléseinket, a stratégiai értekezleteinket. Ez csak a következő lépés, nem fog aktív szerepet betölteni a hétvégén, csupán hallgatózni és nézelődni fog, hogy felvegye a ritmust.”

Alonso a jövő héten Bahreinben autóba is ül, egészen konkrétan egy kétéves Renault-t fog vezetni. Permane ennek kapcsán elmondta, hogy alapvetően a pilóta dönti el, mit fognak csinálni a teszten, hiszen a céljuk, hogy visszarázódjon, ugyanakkor igyekezni fognak egy teljes versenyhétvége programját belesűríteni a napba, hogy különböző üzemanyagszintek mellett is szokni tudja az autót. Néhány hete egyébként Alonso Barcelonában egy filmforgatási napon az idei versenygépet is vezethette, Permane pedig csak szuperlatívuszokban tudott beszélni arról, amit ott látott a spanyoltól:

„Már most rákérdezett minden részletre, és látható, hogy a jövőn gondolkozik. És bár a Pirelli demonstrációs abroncsaival mentünk, ami messze van a versenygumiktól, mégis az autó minden egyes részletére rákérdezett. Biztos vagyok benne, hogy a vezetés és az ambíció szempontjából semmi sem változott.”

Imolában persze magát Alonsót is mikrofonvégre kapták, aki így beszélt az említett barcelonai körözésről: „Jó nap volt két okból kifolyólag. Egyfelől mindig kellemes élmény Formula-1-es autót vezetni, újra érezni a tapadást, a fékteljesítményt, minden olyan gyorsan megy. Másfelől érzelmi szempontból is remek volt visszatérni a Renault-hoz, rengeteg srác már akkor is a csapatnál volt, amikor náluk versenyeztem. Talán az egyetlen mód az volt, hogy a Renault-val térjek vissza, egy olyan környezetben, amelyet ismerek. Olyanok voltak nekem, mint egy család, és már várom a következő tesztet.”

Azt ugyanakkor a 2018-as távozása után visszatérő versenyző is elismerte, hogy időbe telhet, mire teljesen felveszi majd a tempót újra a Formula-1-ben: „Nehéz ezt megmondani. Úgy vélem, talán beletelik majd néhány versenybe, mivel a limitált tesztelési lehetőségek mindenki számára nehézséget fognak jelenteni, de nekem még inkább, mivel már két éve nem ültem ilyen autóban. Azt hiszem, a téli teszten összesen másfél napom lesz, annyi idő alatt pedig nem lehet felkészülni egy világbajnokságra. Ez van. Igyekszem a szimulátoron kipróbálni olyan beállításokat, amelyekkel időt spórolhatunk majd az igazi autó behangolásakor. Új csapat, új kormánygombok, új procedúrák, új mérnökök, ezek mind némi időt igényelnek, de igyekezni fogok ezt minél rövidebbre venni.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?