Steward
Gobodics Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. október 19. hétfő
F1

Hamilton az eltiltás küszöbére került

Bár a rádióban értetlenkedett a világbajnoki címvédő, már a rajtrácsra kivezető körben elszúrta az idei Orosz Nagydíjat szabálytalan rajtgyakorlatai miatt. Ráadásul büntetőpont nélkül sem úszta meg.

2020-ban kifejezetten jól jön Lewis Hamilton számára, hogy a Mercedes ilyen csodálatos rakétát épített erre a szezonra, tavaly november óta ugyanis a világbajnoki címvédő rengeteg szabálytalanságot követett el a versenyhétvégéken. Szocsiban ismét hibázott a brit, ezen egy vélhetően sima (de mindenképpen lehetséges) győzelmet dobott el magától.

A Mercedes-pilóta megfeledkezett arról, hogy az arra kijelölt időszakon kívül (például a szabadedzések végén) nem végezhet a pályán próbarajtot – egyáltalán meg sem állhat alapos indok nélkül, ez igaz a rajtrácsra kivezető körön is. Hamilton ezt kétszer is megszegte, két próbarajtot is végzett az ominózus időszakban (és ezt nem az erre kijelölt helyen tette a bokszutca végén), így a versenybíróság a verseny során kétszer öt másodperces büntetéssel sújtotta.

Hamiltonnak vigyáznia kell, mert nagyon közel került az eltiltáshoz


Ezt bokszkiállása során töltötte le, tíz másodpercig nem nyúlhattak a szerelők az autójához. Könnyedén visszaküzdötte magát így is a harmadik pozícióba, de ez mégis sokkal soványabb, mintha a győzelemért küzdhetett volna. Így esélye sem volt rá.

Ezzel azonban nincs vége a történetnek, a versenybírók ugyanis két büntetőponttal is megjutalmazták a hatszoros világbajnokot, így összesen tíz van már a számláján. Amennyiben eléri a tizenkettőt egy év leforgása alatt, akkor automatikusan egy futamos eltiltásban részesül.

Nem jó hír Hamiltonnak, hogy a novemberi Török Nagydíjig nem is veszít büntetőpontokat, úgyhogy a következő versenyhétvégéken nagyon vigyáznia kell a Mercedes-pilótának, nehogy még két büntetőpontot begyűjtsön. Az oroszországi hibázás például ismét egy ki nem kényszerített hiba volt.

Frissítés: Az FIA néhány órával az ítélet után meggondolta magát és végül visszavonta Lewis Hamilton mindkét ma kapott büntetőpontját. Az indoklás szerint azért, mert nem úgy történt az eset, ahogyan eredetileg a felügyelőtestület hitte.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?