DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Ricciardóval a saját csapattársa szúrt ki

A mugellói időmérő kulcsmozzanata Esteban Ocon megperdülése volt, amivel a Q3 résztvevőinek többségével jól ki is tolt. A Renault így is gyorsabbnak tűnik most, mint a McLaren.

Az idei évad döntő részében a wokingi istálló saját motorjával látványosan legyőzte eddig a francia gyári csapatot, ám Mugellóban fordult a kocka, már az edzéseken is látszott, hogy a Renault ezúttal gyorsabb a McLarennél. Az időmérő eredménye annyira nem is tükrözi ezt, Daniel Ricciardo viszont bosszús, mert úgy érzi, nagyon jó esélye lett volna az ötödik rajtkockára.

„Sajnos azzal, hogy Esteban megperdült és emiatt előkerült a sárga zászló, már nem tudtam javítani az utolsó gyorskörömben. A korábbi szektoridőket és az autó formáját elnézve nagy kár érte, mert ha tisztán végigfuthattam volna azt a kört, könnyedén megkaparinthattam volna az ötödik helyet” – nyilatkozta némi csalódottsággal a nyolcadik legjobb időt autózó Daniel Ricciardo.

Ricciardo úgy érzi, az ötödik rajtkockáig is felérhetett volna az időmérőn


„Vasárnap így is nagy csatákat vívhatunk majd és remélhetőleg egy élvezetes versenyen bekerülhetek a legjobb öt közé. Egészen jó tempóval jelentkeztünk a hétvégén, kár, hogy a kvalifikáción nem sikerült kihozni a maximumot. Még így is egészen jó pozícióban vagyunk ahhoz, hogy értékes pontokat gyűjtsünk a futamon. A Q2-ben különösen elégedett voltam az autómmal, így megspóroltam két szett abroncsot a Q3-ra. Az első próbálkozásom ott nem volt éppen a legjobb, rengeteg maradt benne, a második szett gumival sokkal többre lettem volna képes” – tette hozzá az ausztrál.

Mi történt Oconnal az ominózus pillanatban? „Sajnos a Q3-as köröm során az egyik kanyarban elvesztettem az autó hátulját. Az egész edzésen feszegettem a határokat, ott pedig eljött egy olyan pillanat, amikor már kicsit túlnyomtam, így mért kör nélkül zártam a kvalifikációt. Nagy kár érte, sokkal feljebb is végezhettem volna a rangsorban, a csapat kiváló munkát végzett az időmérő előtt. Azonban így is jó a helyzetünk, vasárnap rengeteg pontot szerezhetünk” – ecsetelte véleményét Esteban Ocon.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: