DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Raikkönen lett a legjobb Ferrari-motoros: „Semmi pozitív nincs benne”

Mindkét gyári Ferrarit megelőzte Kimi Raikkönen az Alfa Romeóval, őt azonban legkevésbé érdekli a bravúr: a 12. helyért nem jár pont, ahogy az utolsóért sem, így nincs minek örülni Belgiumban.

A 12. pozícióban ért célba legsikeresebb pályáján, Spa-Francorchamps-ban Kimi Raikkönen: az eredmény önmagában átlagos a továbbra is nullapontos 2020-as szezonban, azonban figyelemreméltó, ha a Ferrari-erőforrással hajtott autók szenvedését nézzük Belgiumban. A finn mögött végzett az olaszok mindkettő gyári autója, ez azonban nem teszi boldoggá a mezőny rangidősét, akit csak a pontszerzés érdekel.

„Ha nem kapunk érte pontot, akkor semmi pozitív nincs benne. 11. hely vagy utolsó, sajnos nincs különbség köztük” – értékelte a helyszíni riportereknek Raikkönen. „Úgy érzem, a mai eredmény annyira erős, amennyire lehetett. Az érzet jó volt az autóban, de a 12. hely volt a maximum, ami csalódás, mert mindent beleadtunk.”



A finn versenyzőnek hátulról kellett felzárkóznia, mivel eleve csak a 16. helyről kezdett, ráadásul az indulásnál is visszaesett: „A rajt rossz volt, a lefulladásgátló bekapcsolt az egyes kanyarban, így nagyon hátra kerültem. Azután jó volt a sebesség, de sajnos nem eléggé ahhoz, hogy bekerüljek az első tízbe. Beragadtam Kvjat mögé, akinél érzésem szerint gyorsabb voltam a középső szektorban, de nem tudtam úgy kigyorsítani sehol, hogy előzhessek” – olvasható az Alfa Romeo közleményében Raikkönen futamértékelése.

A másik autóval Antonio Giovinazzi nem jutott el a célvonalig, Raikkönen előtt járt, amikor önhibájából a hétvége legnagyobb balesetét hozta össze. „Csalódás, hogy így ért véget a versenyem. Nyomtam, hogy DRS-távolságon belül kerüljek Sebastianhoz képest, az autó pedig kitört a kijáraton. A határon voltam, ilyenkor pedig néha megtörténnek hibák. Sajnálom a csapatot, mivel jó eredményt érdemeltünk volna a hétvégén, és természetesen George-ot is, mivel az ő versenyének is vége lett, habár nem tehettem ellene semmit” – mondta az olasz, aki magával rántotta a vétlen Russellt is.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: