Steward
Gobodics Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2020. december 5. szombat
F1

Sainz McLarenje a rajtrácsig sem jutott el

A spanyol pilóta az időmérő edzés után még nagy terveket szövögetett a Belga Nagydíjra, ám erről nagyon hamar le kellett mondania, egy technikai hiba miatt ugyanis el sem tudott rajtolni.

Carlos Sainz a legrövidebb versenyét (nem) teljesítette az évben, ugyanis már nagyjából 15-20 perccel a rajt pillanata előtt tudhatta, autója súlyos meghibásodást szenvedett, ennek kijavítása sokkal hosszabb időt venne igénybe. Ez valóban így is történt, így az egyik McLarent már a rajt előtt elveszítettük.

„A második, rajtrácsra felvezető körben már éreztem, hogy valami nincs rendben az autóval. Hallottam is, hogy eltört a kipufogó. Gyorsan visszamentem a bokszba és a szerelők kiderítették, hogy a motorral valamilyen meghibásodás történt, ami miatt a kipufogó tönkrement, emiatt nem is tudtam elindulni a versenyen.”

Sainz el sem tudott rajtolni, egy motorhiba okozta a vesztét


„A rajtrácsra sem tudtam kigurulni az egyik kedvenc pályámon, nagyon sajnálom, hogy ez így alakult ma” – panaszkodott Carlos Sainz. A spanyolnak egyébként is főhet a feje, mert azon kívül, hogy idén is rendre balszerencsés az egyébként egészen jól sikerült McLarennel, az is aggaszthatja, hogy azzal a Ferrarival van élő szerződése a jövő évtől, amelyik az idei évben óriási mélyrepülést mutat be és Belgiumban esélye sem volt a pontszerzésre a vörös autóknak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?