DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Wolff szerint Verstappen már vb-esélyes

A 70. Évfordulós Nagydíjon legyőzte őket, így a Mercedes csapatfőnöke úgy érzi, a Red Bull hollandja ezzel a vb-címért is bejelentkezett. Christian Horner szerint még várjunk ezzel.

Max Verstappen nyerte a 70. Évfordulós Nagydíj névre hallgató második silverstone-i versenyt, ezzel idén először taszították le a dobogó legfelső fokáról a Mercedest. A holland ráadásul ezzel összetettben is feljött a második helyre, hátrébb szorítva Valtteri Bottast, így már a Red Bull pilótája van a legközelebb a címvédő Lewis Hamiltonhoz – igaz, a hátránya így is 30 pont, azaz több mint egy futamgyőzelemnyi.

verstappen-hamilton-redbull-silv2-podium



A mostani vereség hatására viszont Toto Wolff, a Mercedes csapatvezetője úgy érzi, Verstappennel igenis számolni kell a világbajnoki cím szempontjából is: „Azt hiszem, igen” – felelte arra a kérdésre a Motorsport.com által idézett Wolff, hogy szerinte nyílt-e a vb-küzdelem. „Bizonyos szempontból élvezem is a helyzetet, mert mindenki azt mondta, hogy ez sétagalopp lesz a Mercedesnek, aztán tessék. Ez egyáltalán nem volt olyan, mint egy esti séta a parkban. Egyértelműen nem mi voltunk a leggyorsabb autó, de még talán a második leggyorsabb sem.”

„Láthattuk korábban is, hogy ha meleg van, az valamiért nem fekszik az autónknak, de ahogy mondtam, ez ennél összetettebb, és készen állok a kihívásra. Talán miénk a leggyorsabb csomag, de ez egyúttal azzal is jár, hogy a mi autónk termeli a legnagyobb leszorítóerőt, így mi dolgozzuk meg a legkeményebben a gumikat is. Ilyen szempontból meg kell értenünk, hogyan állíthatjuk be úgy az autót, hogy jobban megkímélhessük az abroncsokat. Éppen ezért nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fogunk teljesíteni Barcelonában. Van néhány napunk megérteni a dolgokat, és nincs is jobb egy ilyen kihívásnál.”

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner igyekezett hűteni a kedélyeket, szerinte korai lenne még megjósolni, hogy tényleg fel tudják-e venni hosszútávon a versenyt az előző nagydíjakon utolérhetetlennek tűnt Mercedesekkel: „Nehéz ezt megmondani. Szerintem a Mercedes alulteljesített önmagához és az előző futamokhoz képest, szóval úgy gondolom, várnunk kell még néhány versenyt, hogy tisztább képet kapjunk erről. De örülünk az első 2020-as győzelmünk, főleg, hogy ezen az évfordulós versenyen szereztük meg.”

Horner szerint viszont az is igaz, hogy most mutatkozott meg először igazán az RB16-osban rejlő potenciál: „Ezért nagyon fontos, hogy megértsük, miért teljesített most ilyen jól az autó: voltak kanyarok, ahol szombaton gyengék voltunk, vasárnap meg semmi problémánk nem volt. Valamelyest kisebb volt a szél, a hőmérséklet hasonló volt az előző napokhoz és a múlt hétvégéhez képest. A guminyomás eltért valamennyire a Pirelli múltkori problémái miatt. Fontos, hogy kielemezzük ezeket az adatokat, mert szombatonként egyértelműen alulteljesítünk, ezen a hétvégén is tizedeken harcoltunk a Racing Pointtal és a Renault-val, a versenyen pedig aztán leköröztük őket. Láttunk mintázatokat az eddigi négy-öt futamon, és nagyon biztató ez a teljesítmény, de sok dolgot meg kell még értenünk. Viszont kifizetődik a sok belefektetett kemény munka.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: