DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Ricciardo: Ismeretlen terep lesz Vettelnek a középmezőny

Az egykori csapattárs szerint a középcsapatoknál türelmesebbnek és még tovább elhivatottnak kell lenni, mint az élbolyban – márpedig a német eddig gyakorlatilag csak ott szerepelt az F1-ben.

Sebastian Vettel a szezon végén távozik a Ferraritól, ám egyelőre még ő maga sem döntötte el, mihez kezd majd 2021-ben: elmondása szerint a folytatástól a pihenőn át a teljes visszavonulásig minden opció. Ugyanakkor ha a Formula-1-ben marad, akkor hacsak egy fordulattal meg nem gondolja magát a Mercedes vagy a Red Bull, egy középcsapathoz fog kerülni. Mindenekelőtt a Racing Pointtal hozták szóba – igaz, a csapat idei teljesítménye alapján Gerhard Berger szerint a német azzal az autóval vb-második is lehetne.

vettel-ferrari-hung-1



Mindenesetre Vettel az első másfél F1-es idényét leszámítva végig élcsapatnál versenyzett, de még a Toro Rossónál is tudott annak idején futamot nyerni. Éppen ezért gondolja úgy egykori Red Bull-os kollégája, Daniel Ricciardo, hogy újfajta élmény lehet a négyszeres vb-első számára a középmezőnyben szerepelni. Az ausztrál már csak tudja, miről beszél, hiszen ő az energiaitalosoktól a Renault-hoz igazolt át 2019-re.

„Seb szinte a teljes karrierjét úgy töltötte el az F1-ben, hogy az élmezőnyben harcolt” – nyilatkozta Ricciardo a Formula1.com hasábjain. „Talán minden évben állt is dobogón, ha nem futamot nyert. Ha tényleg középcsapathoz fog igazolni, akkor az egy ismeretlen terep lesz számára. Sokkal nyitottabbnak kell lennie, valamint türelmesnek is, de ez rajta múlik és azon, hol tudja elképzelni a pályafutása következő fejezetét.”

„Ha továbbra is megvan benne a szándék, hogy a legmagasabb szinten versenyezzen, akkor száz százalékig úgy gondolom, folytatnia kell. De ha ez a középmezőnyben lesz, az általában egy hosszabb távú ügy. Nemcsak 12 hónapig, hanem további két-három évig kell elkötelezettséget mutatnod. De erre a kérdésre csak ő tud válaszolni. Egykori csapattársaként kedvelem Sebet és tisztelem a sportban elért eredményeit. Ezért kívánom neki azt, hogy ha folytatni akarja, akkor olyan helyet találjon magának, ahol boldog.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: