DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Raikkönen: Az életkor csak egy szám

Bár érzi, hogy néhány dolog már másképp működik, mint a húszas éveiben, ezt inkább a sport változásainak tudja be a 2007-es F1-es világbajnok. A finn beszélt Alonsóról és Vettelről is.

Kimi Raikkönen tavaly októberben töltötte be a 40. életévét, így egyértelműen a jelenlegi Formula-1-es mezőny korelnökének számít. Rendre felmerül a finn kapcsán, hogy a szezon végén visszavonulhat, a Stájer Nagydíjat megelőző online sajtótájékoztatón, amelyen a Formula.hu is részt vett, viszont elsősorban arról kérdezték, érez-e valami különbséget, hogy ilyen idősen versenyez az F1-ben a pályafutása elejéhez képest:

„Biztosan nem ugyanolyan a dolog, mint amikor huszonévesek voltunk, de szerintem összességében az egész sport változott rengeteget azokhoz az időkhöz képest” – vélekedett Raikkönen. „Nyilván az idei év eddig elég könnyű volt, hiszen nem versenyeztünk eddig egy futamot leszámítva. Nem mondanám, hogy az edzésünk megváltozott vagy kevesebb lenne, csak talán mindenki jobban tudja, mit kell csinálnia és mit nem, mi segíthet és mi nem. Az életkor csak egy szám, de nyilván ha már úgy érzed, hogy túl gyorsan történnek a dolgok, ami egy ponton el fog jönni, akkor nem lehet már visszaforgatni az idő kerekét. Meglátjuk, de én nem érzek nagy különbséget az előző években.”

raikkonen-spielberg-dppi-1



De vajon meddig lehet versenyezni a Formula-1-ben? „Lehetetlen ezt megmondani, szerintem ez nagyon egyéni dolog. Ahogy elmondtam, ha egészségesnek érzed magad és nincsenek sérüléseid, amik befolyásolnák a dolgokat… Egy ponton elérkezik a limit, mert ahogy öregszel, úgy válnak trükkösebbé a dolgok. Nem érzem, hogy ez nálam már eljött volna. Nem hiszem, hogy bárki meg tudja ezt válaszolni, minden ember más.”

Részben az életkorhoz kapcsolódóan Fernando Alonso minap bejelentett visszatéréséről is kikérték a 2007-es világbajnok véleményét: „Szerintem ez jó hír a Formula-1-nek. Meglátjuk, hogyan sikerül mindez mindkét fél számára. Nyilván komoly történelmük van együtt, miért ne? Nem lepődtem meg, nem is tudnék már sok mindenen meglepődni az F1-ben.”

Szintén a személyes tapasztalata és a Sebastian Vettellel való jó viszonya okán Raikkönent a német jelenlegi ferraris helyzetéről is kérdezték, hogy szerinte is rosszul bánik-e a Scuderia a négyszeres világbajnokkal, akit a 2020-as idény végeztével el is küldenek a csapattól a koronavírus-járvány miatt megváltozott elképzeléseikre hivatkozva.

„Múlt hétvégén beszéltem vele röviden, amikor láttuk egymást, talán a rajt előtt lehetett ez, de mindössze ennyit tudok” – mondta el Raikkönen. „Nem tudom, mi zajlik ott, ez nem az én ügyem. Úgy vélem, nem fair kívülről azt mondani, hogy valakivel rosszul bánnak-e vagy sem, mivel nem tudom, mi zajlik náluk. Kétlem, hogy olyan rossz viszonyban lennének, mint ahogy azt az emberek lefestik. Nyilván olykor előfordul, hogy elhagysz egy csapatot, akármilyen módon is történjen mindez. Meglátjuk, mi történik a jövőben. Ezt tőle kellene megkérdezni. Azt sem jelenteném még ki egy hétvége után, hogy nehéz dolguk van, hiszen nekünk is az volt az Alfánál. Biztos vagyok benne, hogy ennél sokkal erősebbek tudnak lenni” – fogalmazott a finn, aki hozzátette: annak idején, amikor 2018 őszén kiderült, hogy távozik a Ferraritól, őt sem részesítették eltérő bánásmódban a maranellóiak.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: