DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Bottas kereken kijelenti: Vettel nem jön a Mercedeshez

Pontot akar tenni a saját jövőjét is érintő szóbeszéd végére Valtteri Bottas: állítja, a Mercedes nem gondolkodik Sebastian Vettel leigazolásán. Egyes pletykákon csak nevet.

Sebastian Vettel jövője a 2021-es pilótapiac legfőbb még nyitott kérdése: a négyszeres világbajnok német állítólag a Mercedes ülésére pályázik, Toto Wolff csapatfőnök pedig már többször elmondta, az átigazolási lehetőség nem légből kapott. Valtteri Bottas – akinek maradását a csapatnál évről évre megkérdőjelezik, pedig a 2020-as már negyedik szezonja az istállónál – főnökével ellentétben kijelentette, Vettel nem opció a Mercedesnek:

„Úgy tűnik, ti nem tudjátok, de mi a csapattal mindig nagyon őszinték vagyunk egymás irányába azzal kapcsolatban, mi a helyzet és mi várható szerződésügyileg. Elég egyenes válaszom van: nem, nem gondolkodnak Seben, tehát nekem nincs min aggódnom” – mondta határozottan a Sky Sportsnak a Silverstone-ban két évvel ezelőtti Mercedes W09-et tesztelő Bottas.



A finn 2017 óta egy évre szóló szerződésekkel szerepel a csapatnál, és már megszokta, hogy minden szezonban foglalkoznia kell a hosszabbítással, valamint az ezt megkérdőjelező pletykákkal.

„Minden évben ugyanaz megy, az idei sem más számomra semmiben. Mindig beszélnek rólam, viccesnek találom, hogy még egy verseny sem ment le, és mégis arról van szó, kik foglalják el a helyemet. Párszor nevettem is rajta. Nincs nyomás ebből az irányból, mert továbbra is egyértelmű célom van a szezont illetően. A dolgok majd maguktól megoldódnak, így vagy úgy, bármi is történjen. Én egyáltalán nem stresszelek rajtuk” – mondta a versenyző, aki tavaly csak augusztusban írta alá a hosszabbítást, és korábban elismerte, az ennyire elhúzódó bizonytalanság már elvonja a figyelmét a versenyzéstől.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: