DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

„Fejfájást okozna a Hamilton–Vettel duó”

Christian Horner Red Bull-csapatfőnök szerint ugyan az egész sportnak jót tenne a két sokszoros világbajnok egy csapatba ültetése, de a Mercedesnek komoly kihívással kellene akkor szembenéznie.

Továbbra is ülés nélkül áll egyelőre a Ferrarit a 2020-as év végén elhagyó Sebastian Vettel, akinek a neve felmerült már többek között a Red Bull-lal, a Renault-val, az Aston Martinnal és a Mercedesszel összefüggésben is. Sokan úgy gondolják, a négyszeres világbajnok csak élcsapatnál lenne hajlandó folytatni a versenyzést, és mivel az energiaitalosok kizárták annak esélyét, hogy a német visszatérjen hozzájuk, ilyen szempontból csak a Mercedes jöhetne számításba. A címvédő istálló egyelőre sem Lewis Hamilton, sem Valtteri Bottas maradását nem erősítette meg, sőt a finn esetében hallani lehetett renault-s és Red Bull-os tapogatózásokról is, így néhányan már egy Hamilton–Vettel párost vizionálnak az Ezüst Nyilaknál.

hamilton-vettel-dppi_1



Christian Horner, aki évekig volt Vettel főnöke a Red Bullnál, kíváncsi lenne a két sokszoros világbajnok párosára, de azt is tudja, hogy a duó sok fejfájást okozna a Mercedesnek – minderről az F1 podcastjában beszélt David Coulthardnak: „Sebastian alaposan át szokta gondolni a dolgokat, ezt is alaposan át fogja, efelől nincs kétségem. Szenzációs, amit elért a pályafutása során, szóval ha nem találna magának versenyképes ülést az idei év végén, akkor szögre akaszthatná a bukósisakját – vagy ki is vehetne egy év szabadságot, ha úgy akarja.”

„Van egy fiatal családja, és ő a sport valaha volt egyik legsikeresebb versenyzője. Még mindig nagyon fiatal: csak a harmincas évei elején jár, és még mindig elképesztően gyors. Talán a Mercedesnek tetszene az a fejfájás, amit az okozna, ha Lewisszal együtt versenyezne. Mindannyiunk számára nagyszerű lenne ezt látni. A csapat szempontjából rengeteg kihívást kellene ezzel felvállalni. De egy remek pilótáról van szó, és amint mondtam, biztosan alaposan átgondolja ezt, és mi csak a legjobbakat kívánhatjuk neki. Úgy vélem, a Formula-1 rosszabb lesz nélküle, de tiszteletben kell tartanunk a döntését.”

Horner számára nem ismeretlen a csapaton belüli rivalizálás menedzselésének nehézsége: ő volt a főnök Vettel és Mark Webber 2010-es isztambuli ütközésekor, valamint a három évvel később sepangi Multi21-es botránynál is, ahogy Max Verstappen és Daniel Ricciardo 2018-as bakui ütközésekor is. Az említett podcastban ez utóbbi incidenst elevenítette fel: „Emlékszem, hogy teljesen elvesztettem az önuralmam kettejük miatt, amikor visszatértünk az eligazításra. Adrian Newey is ott volt a szobában, és kicsit sokkoltnak látszott. Ez a két gyerek úgy nézett rám, mintha valami nagyon ijesztő tanár lennék, aki kiakadt rájuk, mert rengeteg pontot eldobtak akkor.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: