DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Spa zöld jelzést kapott a zárt kapus futamra

Úgy tűnik, újabb verseny megrendezése elől hárult el az utolsó akadály is, így a helyi tiltások ellenére az F1-es Belga Nagydíjra akár az eredeti augusztus végi időpontban is sor kerülhet.

A belga kormány még hetekkel ezelőtt úgy döntött, augusztus 31-ig tiltja a tömegrendezvények megtartását a koronavírus-járvány miatt, ez pedig az augusztus 30-ra kiírt Formula-1-es Belga Nagydíj sorsát is megkérdőjelezte. Két opció maradhatott Spa előtt: vagy elhalasztják a futamot, vagy zárt kapu mögött rendezik meg, de eddig nem volt egyértelmű, hogy a helyi korlátozások csak a nézőkre vonatkoznak vagy a verseny lebonyolításáért felelős személyzetre és a csapattagokra is.

Nos, pénteken a kormány tiszta vizet öntött a pohárba, a promóter ugyanis örömmel tudatta, hogy megkapták az engedélyt a zárt kapus rendezésre, így akár az eredeti időpontban sor kerülhet a Belga GP-re – ahogy az a kiszivárgott versenynaptár-tervezetekben is szerepelt.

spa-f1-2019-dppi



„Végre megkaptuk a zöld jelzést a kormánytól a verseny megrendezésére” – nyilatkozta a verseny kereskedelmi igazgatója, Stijn de Boever a Motorsport.com szaklapnak. „Már van egy alapmegállapodásunk az F1-gyel, de kellett a kormány engedélye is ahhoz, hogy ez meg is valósulhasson.”

A Motorsport.com úgy tudja, a következő napokban véglegesíthetik a szerződést, amely alapján mindent megtesznek a biztonságos körülmények megteremtéséért, de a régiónak nem kellene jogdíjat fizetnie a futamrendezésért:

„50 éves története van az F1-nek Spa-Francorchamps-ban, ezért Belgiumnak és a régiónak is fontos a verseny megrendezése” – magyarázta De Boever. „Keményen dolgoztunk a belga szövetséggel és az FIA-val, hogy megnézzük, mi lehet a legkisebb létszáma a személyzetnek, és nagyjából 1000 fő körül lehet. Minden csapat olyan lesz, mint egy család, amely nem fog keveredni a többi csapattal. Papírra kell vetnünk ezeket a procedúrákat, hogy lássuk, hogyan tudunk kezelni mindent, kezdve a catering megszervezésétől a maszkok biztosításáig.”

Az igazgató hozzátette: ahogy mindenki másnak, úgy nekik is a szezonnyitónak tervezett spielbergi intézkedések lesznek a mérvadók. Ami egyébként a jegyeket illeti, azt már korábban bejelentették, hogy a már megvásárolt belépők érvényesek lesznek a 2021-es nagydíjra, vagy a megrendelők kérhetik a pénz visszatérítését is.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: