DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Három versenyt is tarthatnak Silverstone-ban

Zárt kapus európai futamokkal kezdődhet június végen, július elején a szezon, 130 millió dollárig csökkenhet a költséglimit, szigorúbban szabályozhatják az élcsapatok fejlesztéseit: ezekről esett szó a csapatfőnökök konstruktív megbeszélésén.

Négy és fél órás konferenciahívást tartottak a Formula-1-es csapatfőnökök, valamint Jean Todt FIA-elnök, Chase Carey és Ross Brawn F1-es vezetők. Bár döntés nem született, a RaceFans és Autosport információi szerint a megbeszélés konstruktív volt.

A témák között szerepelt a versenynaptár kérdése. A legvalószínűbb jelen állás szerint, hogy a szezonnyitót a spielbergi Red Bull Ringen tartják meg, akár a július 3-5-i eredeti időpontnál is korábban, nézők nélkül, az osztrák kormány ugyanis nem gördít akadályt a futam megrendezése elé.

A folytatásban pedig négy hét leforgása alatt három verseny következhet ugyanazon a pályán, Silverstone-ban. A RaceFans szerint ezzel az opcióval azért foglalkoznak a csapatok, mert júliusban várhatóan érvényben lesznek még az utazási korlátozások. A pálya a hét angliai csapat főhadiszállása közelében található, a Ferrari, az Alpha Tauri és az Alfa Romeo pedig ideiglenesen berendezkedne az országban.

 



A három versenyt minimum két különböző vonalvezetésen tartanák, de az ellentétes irány nincs az opciók között. Silverstone sem fogadna nézőket, a felmerülő költségekbe pedig beszállni a Liberty Media.

Természetesen a gazdasági helyzetre való tekintettel a költségvetési limit is vezető téma volt. A javaslat szerint két lépcsőben csökkentenék a kiadásokat, a határ 2021-ben (az eredeti 175 millió helyett) 145 millió dollár, 2022-ben 130 millió lenne. Ez utóbbi számadattal kapcsolatban érdemes tudni, hogy két éve ezt az összeget javasolta az F1 és FIA reális költségplafonként.

A csapatok közti teljesítménykülönbséget pedig azzal is szabályoznák, hogy konstruktőri pozíció alapján korlátoznák az aerodinamikai fejlesztést. Az előző évi sorrend alapján a legeredményesebb csapatok számára szigorúbban megkötnék a szélcsatorna és CFD-technológia használatát.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: