DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Ricciardo azt hitte, ilyenkor már háromszoros világbajnok lesz

2013 után megnyíltak a lehetőségek kapui Daniel Ricciardo számára, de a biztató következő évet nem követte további javulás. A Mercedes dominálja a sportágat, az ausztrál pedig sokkal többet remélt.

A 2010-es éveket az energiaitalos istálló kezdte óriási dominanciával, Sebastian Vettel vezetésével ugyanis zsinórban négy világbajnoki címet zsebelt be a Red Bull-Renault. A hibridéra kezdetével azonban teljesen átalakultak az erőviszonyok, a Mercedes hosszú éveken át utolérhetetlenné vált.

Daniel Ricciardo 2014-ben, első próbálkozásra alaposan elpáholta nagynevű csapattársát, Vettel ezután el is igazolt a Ferrarihoz. A kiváló kezdés után az ausztrál úgy gondolta, eljött az ő ideje és hamarosan biztos, hogy világbajnokká koronázzák, akár többször is. Ebből semmi nem valósult meg, hét futamgyőzelem és más semmi. Most pedig a Renault-nál még silányabb esélyekkel rendelkezik, hogy valóra válthatja álmát.

Ricciardo őszintén bevallotta, azt hitte, ilyenkorra már akár több világbajnoki címet is birtokol majd


„Az volt a fő célom, hogy minimum harcban lehessek a bajnoki címekért, de ha őszinte akarok lenni, akkor a 2014-es szezon után azt gondoltam, hogy 2020-ra egy-két, esetleg három világbajnoki címmel fogok rendelkezni” – ecsetelte véleményét Daniel Ricciardo a Formula1.com-on. 

„A 2014 utáni időszakot látva azért annyira nem vagyok meglepődve az eredményeken, de az tagadhatatlan, hogy egy kicsit érdektelenné váltam. 2011-ben érkeztem meg ide és most már tudom, hogy jócskán itt hagyom a nyomomat ebben a sportágban, emiatt viszont boldog és büszke vagyok. Azt viszont egyelőre nem sikerült elérnem, amiért jöttem.”

„Amikor megérkeztem az F1-be, érezhető volt, hogy sokan úgy gondolták, csak egy sima balf*sz vagyok, akit el kell takarítani a pályán. Az első fél évben így is tettek. 2014-ben még mindig úgy éreztem, azt gondolják, ez csak egy balf*sz egy gyors autóval. Éppen ezt tudtam kihasználni és képes voltam meglepni őket a pályán. Bárkinek képes voltam meglepetést okozni, ez lett az egyik fő erősségem. Tudom, mire vagyok képes, bár tudom, hogy mindig mosolygok, de közben a mosolyommal gyilkolni is tudok, ez jó” – tette hozzá Ricciardo.

A Formula-1-es szezon hamarosan kezdetét veszi Melbourne-ben, de most mindenki figyelmét a Ferrari és a rivális csapatok között kialakult háború köti le.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: