DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Wolff három részre osztaná a Mercedes évét

A regnáló világbajnok alakulat F1-es vezetője szerint csupán a szezon elején voltak kiemelkedően versenyképesek, ám ez és a stabilitásuk is elegendő volt az újabb címek megszerzéséhez.

A Mercedes zsinórban hatodik alkalommal zsebelte be az egyéni és a konstruktőri világbajnoki címeket a Formula-1-ben. Noha a téli teszteken még a Ferrari tűnt a favoritnak, az Ezüst Nyilak sorozatban nyolc győzelemmel kezdtek, majd később is folyamatosan az élbolyban végeztek, így hiába tűnt olykor valóban erősnek a maranallói gárda vagy épp a Red Bull, összességében Hamilton és a Mercedes is könnyedén védte meg idén a címét.

mercedes-1-2-barcelona



Toto Wolff csapatfőnök szerint ugyanakkor csak az évad első harmadában emelkedtek ki a mezőnyből: a szakember szerint egyértelműen három részre tagolható a 2019-es idényük, amelyre viszont rávetült Niki Lauda tragikus halála.

„A szezon legnyomasztóbb része nyilván Niki halála volt, ennek árnyéka az egész évadra rávetült. Teljesítmény szempontjából viszont három részre osztanám az idényt. Az elsőben, az elején remekül kezdtünk, rendkívül versenyképesek voltunk. Utána a nyáron már kevésbé, de aztán újra elkaptuk a fonalat, nem követtünk el hibákat, míg az ellenfeleink igen, s ennek köszönhetően nyertük meg a bajnokságot” – idézi Wolffot a Crash.net szakportál.

Arra a kérdésre, hogy a Ferrari és a szezon végén erősnek tűnő Red Bull még nagyobb fenyegetést jelenthet-e rájuk jövőre, James Allisonéhoz hasonló álláspontot képviselve válaszolt a csapatfőnök: „Egyértelműen. Láthattuk, milyen gyorsak voltak most és mennyit fejlődött a Honda. Remek szintre jöttek fel, ahogy a Ferrari is. Szóval várjuk a következő szezont.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: