DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Hamilton és Verstappen is visszavárja Alonsót

Az érintett kétszeres világbajnok nem zárja ki, hogy 2021-ben visszatér a száguldó cirkuszba. Két lehetséges fő riválisa szívesen fogadnák újra a mezőnyben, de csak versenyképes technikával.

Tavaly elbúcsúzott a Formula-1 mezőnye Fernando Alonsótól, már egy éve csak más versenyágakban próbált szerencsét. A WEC-ben társaival sikerült elhódítania a bajnoki címet, az Indy 500-as próbálkozása idén katasztrofálisan sikeredett, de jövőre ismét megméretteti magát. Legújabb kihívása a Dakar Rali, amin egy Toyotával vesz majd részt.

A szabályváltozások miatt nem zárja ki, hogy 2021-ben ismét a Formula-1-ben próbáljon szerencsét. Hogy mennyire örülnének ennek a száguldó cirkusz jelenlegi sztárjai? „Nagyszerű lenne, ha visszatérne, de kérdéses, hogy lenne-e hely számára versenyképes autóban a rajtrácson, annyira sokan kopogtatnak az ajtón. Csak húsz kiadó hely van és rengeteg ifjú tehetség toporog az F1 küszöbén” – reagált a felvetésre Lewis Hamilton.

Alonso világbajnoki esélyes lehetne 2021-ben?


Max Verstappen már korábban is elmondta véleményét a spanyol ászról. Úgy gondolja, ha versenyképes autóval térhetne vissza Alonso, akkor azonnal a világbajnoki cím egyik fő esélyese lenne. „Egyértelmű, Fernando nagyszerű versenyző. De csak akkor lenne értelme visszatérnie, ha versenyképes csapatnál lenne helye, különben csak elpocsékolt idő lenne számára. De ezt ő jobban fogja tudni nálunk” – fogalmazott Max Verstappen a Sky Sports adásában.

Alonso utoljára 2013-ban nyert versenyt, még a Ferrari pilótájaként és öt és fél éve már annak, hogy utolsó dobogós helyezését megszerezte. A McLarenhez szerződése teljes ballépésnek bizonyult, 2020-ban sem valószínű, hogy a jelenlegi három élcsapatot bárki megszoríthatja. 2021-ben viszont talán alaposan megkeveredhetnek a lapok.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: