DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

11 dolog, ami az F1-ben történt az utolsó McLaren-dobogó óta

Mintha évtizedek teltek volna el, annyira átalakult az F1 azóta, hogy a McLaren utoljára képviseltette magát egy futam dobogóján. 11 olyan dolgot gyűjtöttünk össze, amelyek megváltoztak azóta.

Majdnem hat év. 2072 nap és 118 futam. Ennyi idő telt el a McLaren utolsó előtti és utolsó dobogója között, vagyis több mint egy fél évtizede nem láthattuk a wokingiak valamelyik versenyzőjét a pódiumon ünnepelni. Emlékezhetünk, a múlt heti brazil káoszfutamon Carlos Sainzot értékelték végül harmadiknak Lewis Hamilton büntetése után. Ezt megelőzően az utolsó McLaren-pilóta, aki dobogós lett, még Kevin Magnussen volt, a 2014-es szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon, illetve, Sainzhoz hasonló módon, utólag, Jenson Button is. Na de mi történt a kettő között eltelt majdnem hat év során? Mintha évtizedek teltek volna el, annyi minden. Ilyen változásokból gyűjtött össze 11-et az F1 hivatalos weboldala.

1. Lewis Hamilton minden idők egyik legeredményesebb versenyzője lett - Az angol nemrég már hatodik vb-címét biztosította be a szó matematikai értelmében is, azonban Magnussen dobogójakor még a közelében sem volt ennek. Hamilton neve mellett ekkor „mindössze” egy világbajnoki cím, 22 győzelem, 32 pole-pozíció és 13 leggyorsabb kör állt, ráadásul 2014-et megelőzően három szezon alatt összesen szerzett nyolc győzelmet. Idén csak ebben az évben 10-et szorgoskodott össze.

00119025_854



2. A Mercedes lett a legyőzendő óriás - Amikor a Mercedes 2010-ben visszatért gyári csapatként, mindössze egy ígéretes középcsapat voltak, majd még 2013-ban is csak hébe-hóba tudtak nyerni. Az emlegetett 2014-es Ausztrál Nagydíjjal bezárólag a Mercedes mindössze 5 győzelmet (benne ezzel, ugyanis Melbourne-ben pont Rosberg diadalmaskodott) tudott felmutatni, azóta viszont sikerekből összejött további 86, a 91 pole és az 59 leggyorsabb kör mellett.

3. A McLaren és a Honda - A McLaren 2014-ben még Mercedes motorokkal ment, majd 2015-ben úgy várták vissza régi-új motorszállítójukat, a Hondát, mint valami megváltót. A két fél frigye látványosan zátonyra futott, emiatt a McLaren 2018-ben Renault-ra váltott, a Honda pedig előbb a Toro Rossóval állt össze, majd azóta már a Red Bullnak is szállít motorokat. A McLaren pedig hamarosan ismét a Mercedes oldalán keresheti a boldogságot.

00115020_661

4. Ötféle pilótapáros a McLarennél - Woking az elmúlt években finoman sem volt a nyugalom szigete, ugyanis folyamatos volt a jövés-menés a versenyzőket illetően a csapatnál. Az emlegetett 2014-es szezont Magnussennel és Jenson Buttonnal teljesítették, majd 2015-nek már Magnussen helyett Alonsóval vágtak neki. Talán érdekes információ lehet sokaknak az is, hogy két alkalommal Stoffel Vandoorne-nak és Jenson Buttonnak hívták a McLaren két aktuális versenyzőjét, előbb a 2016-os Ausztrál Nagydíjon, Alonso komoly bukása nyomán, majd 2017-ben, Monacóban, amikor Alonsónak a futammal egy időben az Egyesült Államokban, az Indy 500-on volt jelenése. Időben a legtovább az Alonso-Vandoorne páros húzta (2017-18), idén pedig hosszú idő után teljesen új felállással, Lando Norrisszal és Carlos Sainzcal vágott neki a McLaren a szezonnak.

5. Lando Norris még nagyon messze volt az F1-től - Az ígéretes újonc, Lando Norris 2014-ben, a McLaren Sainz előtti utolsó dobogójának idején még mindössze 14 éves volt. Az angol ekkor a Ginetta Junior Championship mezőnyét erősítette, ahol nagyságrendileg 100 lóerős gépekkel méretett meg az adott versenyző. Mielőtt formaautókra váltott, a junior sportautó-bajnokságban Norris negyedik lett, a szezon első futamát pedig két héttel a Magnussen-dobogó után rendezték. Norris ezen hatodik lett, és egy olyan versenyző is előtte zárt (harmadikként), akit azóta szintén teljesen máshonnan ismerünk: Jamie Chadwick.

00119025_857

6. Tizenegy olyan versenyző volt, aki nem csak hogy elkezdte, be is fejezte F1-es karrierjét - 2072 nap nagyon sok mindenre elég. Például arra, hogy egy teljes F1-es versenyzői ciklus végbe menjen a szemünk láttára. Tizenegy olyan versenyzőt is láthattunk ebben a jóval több mint öt évben, akik azóta nem hogy bemutatkoztak, de ki is koptak a száguldó cirkusz mezőnyéből. Oké, André Lotterer csak egyetlen versenyt teljesített, és például Alexander Rossi karrierje is máshol teljesedett ki, de ha megnézzük a további listát, egészen érdekes nevekre bukkanunk. 

  • Will Stevens – 2014-15, 18 verseny
  • Roberto Merhi – 2015, 13 verseny
  • Alexander Rossi – 2015, 5 verseny
  • Felipe Nasr – 2015-16, 39 verseny
  • Rio Haryanto – 2016, 12 verseny
  • Jolyon Palmer – 2016-17, 35 verseny
  • Pascal Wehrlein – 2016-17, 39 verseny
  • Stoffel Vandoorne – 2016-18, 41 verseny
  • Brendon Hartley – 2017-18, 25 verseny
  • Szergej Szirotkin – 2018, 21 verseny

7. Max Verstappen - 12 hónappal Magnussen dobogója után a nem egészen 18 éves holland már a Toro Rosso versenyzőjének mondhatta magát. Azóta pedig... a jövő egyik potenciális sztárjaként tartja őt számon nagyjából mindenki. Egyébként már 2014-re is jutott szerep a hollandnak: a Japán Nagydíj szabadedzésén 17 évesen és 3 naposan a valaha volt legfiatalabb versenyző lett, aki bármilyen formában részt vett F1-es hétvégén. Verstappenen kívül egyébként sok más újoncot is avattunk azóta:

  • Carlos Sainz (2015)
  • Lance Stroll (2017)
  • Antonio Giovinazzi (2017)
  • Pierre Gasly (2017)
  • Charles Leclerc (2018)
  • Lando Norris (2019)
  • Alex Albon (2019)
  • George Russell (2019)

00119025_866

8. Sztárok vonultak vissza, illetve távoztak - Négy olyan versenyző is kiszállt, aki legalább 200 versenyt teljesített az F1-ben, ezek közül három világbajnok is. Nico Rosberg kezdte a sort, 2017-ben jött Felipe Massa és Jenson Button, a legutóbbi pedig, aki távozott, Fernando Alonso volt.

9. A Kvjat-hullámvasút - Danyiil Kvjatnál valószínűleg nem túlzunk, ha azt mondjuk, viharos karrier az övé. Ez a viharos karrier egészen pontosan így nézett ki:

  • 2014: Toro Rosso
  • 2015: Red Bull
  • 2016, az Orosz Nagydíj után: visszafokozás a Toro Rossóhoz
  • 2017, az USA Nagydíj után: kirúgás a Toro Rossótól is
  • 2019: Kvjat ismét a Toro Rosso versenyzője

10. Lett egy új csapatunk - Amellett, hogy visszatért a mezőnybe az Alfa Romeo és a Renault, mint gyári istálló is, az egyetlen, a szó legszorosabb értelmében vett új csapat a Haas volt a mezőnyben, amely 2016 óta küzd az ellenfelekkel, illetve nagyon sokszor saját magával is.

11. Új tulajdonosa lett az F1-nek - Bernie Ecclestone leköszönt, 2017 óta pedig a Liberty Media az F1 kereskedelmi jogainak tulajdonosa. Az amerikaiak nagyon nagy elánnal vetették bele magukat a munkába, 2021-ben pedig jön az ő regnálásuk alatti első igazán nagy és átfogó szabálymódosítás, sportszakmailag és gazdaságilag is.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: