Steward
Gobodics Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. november 22. péntek
F1

Vettel: Leclerc 2020-ban sem lesz vezérpilóta

Bár Monza után egyértelműnek tűnt, azóta kicsit árnyaltabb lett a kép a Ferrarin belüli pozícióharcot tekintve. Sebastian Vettel nem is gondolja, hogy jövőre kettes számúvá minősítenék vissza.

2018 után 2019-ben is számtalan vezetői hibát követett el a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, aki jó ideje nem találta már önmagát. A nyári időszakban, valamint a szünet után visszatérve Charles Leclerc teljesen átvette a karmesteri pálcát a vörös istállónál, Vettel pedig továbbra is esett-kelt, a sajtó egyre többet cikkezett a visszavonulásáról, vagy a távozásáról. Hamilton kiváló teljesítményei mellett leginkább ez uralta a médiát szeptemberben.

Szingapúrban azonban megtört a jég, Vettel tizenhárom hónap után újra futamot nyert és azóta is őrzi jó formáját. Suzukában és Austinban is jobban szerepelt az időmérőn, folyamatosan versenyképes, gyakran gyorsabb is csapattársánál. Úgy gondolja, bármit is mutat az idei tabella a zárófutam után, nem hozza magával azt, hogy jövőre ifjú monacói csapattársa lesz a Ferrari vezérpilótája. A Ferrari tavaly talán a legjobb autóval rendelkezett, idén azonban csak a motorteljesítmény áll az élen, a karosszéria a szezon nagy részében messze elmaradt a Mercedesétől.

Vettel szerint Leclerc nincs előtte a rangsorban és jövőre sem lesz

A német szerencsétlen technikai hibája miatt Austin után 19 pontra nőtt a hátránya Leclerc-rel szemben. „Természetesen arra törekszem, hogy megszerezzem az év végi harmadik helyet, az elsőre és a másodikra már semmi esélyünk nincs, ezért hajtok a harmadik pozícióért” – idézi Vettelt a Gpfans.com.

„Nem hinném egyébként, hogy ez bármit számítana a jövő évvel kapcsolatban. Csapatként mindig igyekszünk a legtöbbet kihozni és most is megpróbáljuk a lehető legjobban befejezni a szezont. A legutóbbi futamokon képesek voltunk a legjobb pozíciókért harcolni, biztos vagyok abban, hogy ez most már így is marad.”

„Charles kiemelkedően jó munkát végez az időmérő edzéseken, nem gondolom, hogy efelett szemet kellene hunynom. El kell ismerni remek teljesítményét, de az is igaz, hogy nekem valamivel többször adódtak különböző gondjaim a kvalifikációkon. Összességében nem lehetek elégedett az időmérős produkciómmal idén, arra kell törekednem, hogy ne csak vasárnap, hanem szombaton is még gyorsabb legyek” – tűzte ki a célt maga elé Vettel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?