Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. november 22. péntek
F1

Jordan: Hamilton jobb, mint Schumacher

Az egykori csapatfőnök meglehetősen megosztó véleménnyel állt elő a hét elején. Úgy véli, Lewis Hamilton jobb Michael Schumachernél, aki számos győzelmét annak köszönheti, hogy elengedték.

Nehéz lenne vitatkozni azzal a megállapítással, hogy a hétszeres világbajnokká váló Michael Schumacher teljes egészében saját maga köré építette fel a Ferrarit a kilencvenes évek második felében, aminek gyümölcsét csak az ezredforduló után aratták ugyan le, de zsinórban öt világbajnoki cím megszerzése után nyilvánvalóan megérte. Az is egyértelmű, hogy 1994-ben és 1995-ben a Benettonnál is szinte kizárólag rá fókuszáltak, az aktuális csapattárssal nemigen törődött a gárda.

Az is egyértelmű volt, hogy a zseniális tudással rendelkező német pilóta mindig olyan szerződést kötött a Scuderiánál, ami egyértelműsíti, hogy ő az elsőszámú versenyző és a csapattárs érdekeit szükség esetén alá kell rendelni az ő sikerének. Ennek több látványos jele is volt, Eddie Irvine-t és Rubens Barrichellót is több ízben utasította arra az istálló vezetője, hogy engedje nyerni Schumachert.

De ilyen jelenséggel nem egyszer és nem kétszer találkozhattunk a Formula-1-ben (és más motorsportokban), egyáltalán nem egyedi eset. Mégis erre hivatkozva állította szembe az elmúlt évtizedek két kiváló pilótáját Eddie Jordan és gondolja úgy, hogy Hamilton már felülmúlja a hétszeres világbajnokot.

A világbajnokok esetében különös lenne egyedül Schumachert kipécézni, mint a csapatutasítások kedvezményezettjét

„Mindenkinek megvan a saját véleménye erről a két emberről, én úgy gondolom, hogy Lewis már magasabb szinten van, mint Michael. Michael az én csapatomban mutatkozhatott be a Formula-1-ben, úgyhogy mindig is szeretni fogom őt, de nem mindenki látja át teljesen a helyzetet” – ecsetelte véleményét Eddie Jordan a talkSPORT-nak adott interjújában.

„Schumacher szerződéseiben mindig olyan egyértelmű feltételeket kötöttek ki, hogy meg sem történhetett volna az, amit most Austinban láthattunk. Ha Lewis olyan kontraktussal rendelkezne, mint korábban Michael, akkor egyszerűen megelőzte volna Valtteri Bottast és megnyeri a versenyt.”

„Michael mindig is több segítséget kapott csapatától, illetve csapattársaitól, mint amit Lewis a Mercedestől. Ezt nem tehetné meg az ember egy olyan sportágban, aminek éppen a versengés lenne a lényege. Számomra ez mindig is fekete folt lesz Michael Schumacher pályafutásában” – fogalmazott kissé élesen Jordan.

A Schumachernek nyújtott segítséget nehéz lenne tagadni, azonban kissé túlzónak tűnik elsőre a nyilatkozat, amely az interneten már kapott is hideget-meleget. Leginkább azt kifogásolják ugyanis, hogy ha valakivel, akkor Lewis Hamiltonnal igazán nem lehetett volna előjönni ellenpéldaként, ugyanis Valtteri Bottast számos alkalommal parancsolta a csapat Hamilton mögé, úgyhogy nemcsak Schumachernek, de Hamiltonnak is jóval kevesebb futamgyőzelme lenne, ha Bottas nem kap csapatutasításokat, korábban pedig Heikki Kovalainen esetében is láthattunk ilyet a McLarennél. Jordan ezúttal talán kicsit egyoldalúan látja a helyzetet. Ehhez már csak egy adalék, hogy 2002-ben és 2004-ben is láthattunk olyan futamokat, amikor a bajnoki cím megnyerése után Schumacher egyértelműen hátrébb lépett és meghálálta Barrichello korábbi segítségeit azzal, hogy visszaadott néhány győzelmet a brazilnak. Irvine is kapott ajándékba futamgyőzelmet (Schumachertől) 1999-ben, Malajziában, nem is annyira egyértelmű a helyzet.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?