DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Hamilton: Az új éra úttörője akarok lenni

Lewis Hamiltonnak esze ágában sincs visszavonulni, különösen a 2021-es szabályváltozások érkezésével. Az ő segítségével építik majd az autót a mérnökök, és annak az érának is kulcsfigurája lenne.

2021-ben új szabályok hoznak változásokat a Formula-1-be, ami alaposan felkavarhatja a hosszú évek óta tartó erősorrendet, a hamarosan hatszoros világbajnok Lewis Hamilton pedig úgy látja, nincs értelme visszavonulnia 2020 végén, mikor lejár a szerződése.

A most 34 éves pilóta elmondta Austinban, hogy továbbra is a Formula-1 az élete: „Még mindig imádom a sportot és nem igazán gondolok arra, hogy abba akarom hagyni. Teljesen új autókat kapunk 2021-től, én pedig annak az érának is az úttörője szeretnék lenni. Óriási kihívást állítanak elénk az új szabályok, a mérnökökkel közösen próbáljuk majd ezt sikeresen venni.”



„Imádom, hogy a Mercedes család tagja lehetek. Már többször elmondtam, hogy 13 éves korom óta a Mercedeshez tartozom, így őket szeretném majd képviselni a karrierem befejeztével is” – zárta gondolatait Hamilton. Ugyanakkor a rangidős Kimi Raikkönen és a ferraris Sebastian Vettel már nem voltak ennyire magabiztosak a jövőképüket illetően.

„Befejezem a következő szezont, aztán meglátom, mihez lesz kedvem utána. A 2021-es szabályok nem sokban fogják befolyásolni a döntésemet ezt illetően” – mondta a Jégember. Korábbi csapattársa szerint pedig egyelőre még messze van 2021: „Szeretek kicsiben gondolkodni. Egyelőre a jelenlegi szezonra koncentrálunk, aztán 2020-ban szeretnénk a győzelmekért és a világbajnoki címért küzdeni.”

„Amikor eljön az ideje, akkor majd tisztább képet kapunk 2021-ről. Ekkor fogom meghozni a döntésem” – mondta a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, aki nagy harcban van Charles Leclerc-rel és Max Verstappennel a világbajnoki harmadik helyezésért.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: