DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Giovinazzi: Sosem voltam pénzes, úgyhogy mindig nagy a nyomás

Az Alfa Romeo olasz versenyzője mögött sosem állt milliárdos édesapa vagy szponzor, így hozzászokott, hogy nagy rajta a nyomás. Ennek ellenére bízik abban, hogy formajavulása új szerződést ér.

A Formula-1-ben az utóbbi időszakban jóval többet számít a komoly pénzügyi háttér, mint a nyers tehetség. Ez már nem kizárólag a száguldó cirkuszra, hanem jóval lejjebb, a juniorkategóriákban is megrostálja az ifjú talentumokat. Az olasz Antonio Giovinazzi így is eljutott a Ferrari juniorprogramjáig, majd ennek segítségével F1-es pilótává vált.

Az idény első fele nagyon nem úgy sikerült, ahogy tervezte, látványos különbség alakult ki közte és Kimi Raikkönen között. Erre még rátett egy lapáttal a Belga Nagydíj utolsó körében elkövetett súlyos hibája, amivel biztos pontokat bukott el. Sokan úgy vélik, egyáltalán nem biztos a helye jövőre az Alfa Romeónál, az olasz azonban hozzászokott már a nyomáshoz. Ráadásul mostanában jobban megy, mint korábban.

„Mindig nyomás alatt vagyok. Már a gokartozásom idején sem volt annyi pénzem, hogy önállóan finanszírozzam a folytatást. Pontosan tudtam a Formula-3-ban és a Formula-2-ben is, hogy ha bármikor hibázom, lecserélhetnek. Ez a Formula-1-ben még hatványozottabban igaz, de ez is a játék része” – ecsetelte véleményét Giovinazzi a Motorsport-Magazinnak.

Giovinazzi javuló teljesítménye miatt új szerződésben bízik


Zavarják-e a pletykák, miszerint a Renault-tól menesztett Nico Hülkenberg válthatja jövőre? „Csak annyit tudok, hogy folytatnom kell a jó szereplést és olyan eredményeket hoznom, mint például Monzában. Paul Ricard óta megtaláltam a megfelelő tempómat, különösen az időmérőkön kerültem igen közel Kimihez. A szezon eleje óta a versenytempó volt a legfőbb bajom, de most már abban is láthatóan javulok.”

„Igyekszem még jobban teljesíteni és ha hozom a megfelelő eredményeket a szezon hátralevő részében, akkor senki nem veheti el a helyemet. Jelenleg csak erre összpontosítok. Úgy vélem, továbbra is nyomnom kell neki, de szerencsére már két nagyon jó hétvégém is akadt, Monzában és Szingapúrban. Így sem szabad leállnom, ezzel a sebességgel kell folytatnom a vezetést.”

„Az elején persze akadtak problémáim, úgy ment el két évem, hogy összesen két versenyen vettem részt az F1-ben (a Sauberrel még 2017-ben), így nem volt egyszerű a legjobb kategóriában a legjobbak ellen felvenni a versenyt. Most már úgy vélem, kényelmesebb a helyzetem a futamokon is, szerintem sokkal jobb helyzetbe kerültem, a megfelelő úton haladok” – fogalmazott Giovinazzi.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: