DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Marko: Vettelnek semmi jövője a Ferrarinál

A Red Bull főtanácsadója szerint a négyszeres világbajnokot annak ellenére áldozták volna fel Leclerc kedvéért, hogy a német volt gyorsabb. A csapatutasítás egyértelmű, Vettelnek nincs jövője a csapatnál.

Egy előre megbeszélt stratégia alapján rajtolt el a két vörös autó az első és a harmadik rajtkockából. Charles Leclerc szélárnyékában tökéletes gyorsulást elérve könnyedén került Lewis Hamilton elé Sebastian Vettel, rajtja azonban annyira jól sikerült, hogy még a pole-pozícióból induló csapattársat is könnyedén megelőzte a második kanyarig.

A Scuderia azonban nem sokáig várt azzal, hogy megkérje a vezetést megszerző pilótáját, adja át helyét Charles Leclerc-nek. Tette ezt annak ellenére, hogy Vettel is kiváló tempót diktált, a monacói nem tudott felzárkózni előzési pozícióba, sőt, inkább lemaradt a második helyen és már Lewis Hamilton kezdett egyre közelebb kerülni hozzá.

Marko szerint Vettel innentől erre számíthat a Ferrarinál


A csapat azonban megoldotta a verseny eleji vitát, Vettelt még körökön át használt gumikon kint hagyta a pályán, így a friss gumikra váltó Leclerc alá tudott vágni és mire a németnek is kereket cseréltek, már elé is került. A Ferrari végül nagyot bukott, mivel az MGU-K meghibásodása miatt kiálló Vettel miatt érvénybe lépő virtuális biztonsági autó miatt Leclerc is elvesztette a vezető helyet az ingyen kiállást szépen megköszönő Lewis Hamiltonnal szemben.

A Red Bull főtanácsadója szerint, ahogy csapata kezelte Vettelt Szocsiban, azt látva nem jól áll egykori pilótája szénája. „A Ferrari képtelen volt nyerni a leggyorsabb autóval, Sebastiant pedig annak ellenére képesek voltak feláldozni, hogy ő volt a leggyorsabb ember a pályán. Számomra teljesen világos, hogy Vettelnek nincs jövője a Ferrarinál” – ecsetelte véleményét Dr. Helmut Marko az Auto Bild című lapban.

„Vettel a rádióban azonban az évtizedekkel ezelőtt használt V12-eseket kívánta visszahozni. Ez viszont jelenleg nem opció, inkább arra utalhatott, hogy elgondolkodott a jövőjén.” Az érintett is elismerte, nagyon keserű volt számára a kiesés. „Abban a pillanatban nagyon elszomorodtam, mivel úgy gondolom, a rajttól kezdve kiválóan vezettem és úgy tűnt, igazán remek délutánom lehet” – fogalmazott Vettel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: