DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Magnussen és Perez egymásra mutogat a koccanás miatt

A második szabadedzésen kis híján nagy baleset történt, amikor Sergio Perez a falhoz szorította a Haas dán pilótáját. Mindketten a másikat tartják hibásnak, szerencséjükre olcsón megúszták.

Az FP2 egyik legérdekesebb jelenete volt, amikor a gyorskörére készülő mexikói pilóta a külső íven őt megelőzni kívánó Kevin Magnussenre ráhúzta a kormányt, össze is ért a két autó, mivel a dánnak nem maradt már egy autónyi helye a falig. Maga a találkozás egyértelműen Perez hibája volt, aki azonban azzal védekezik, hogy vetélytársa megszegte a pilóták egyik íratlan megállapodását.

A versenybíróság végül Perezt megrovással sújtotta, mivel szükségtelenül lassan ment a pályán és olyan manővert hajtott végre, ami potenciálisan veszélyeztette egy másik versenyző testi épségét. „Beszélgettünk a versenybírók előtt, utána pedig egymás között is egy kicsit az esetről. Ugyanis más, amit a stewardok előtt mondott és más az igazság. Nem annyira érdekel, nem is akarok nagy feneket keríteni a dolognak, nem fogok mindenáron büntetést követelni Pereznek, szabadedzésen történt és semmilyen következménye nem lett a koccanásnak” – magyarázta Kevin Magnussen.

Magnussent és Perezt sem kell félteni, ha keménységről van szó


„Ahogy kijött a kanyarból és balra húzott, azt gondoltam, bemegy a bokszba, vagy elenged engem. Ekkor rágyorsítottam és amikor mellé értem, teljesen rám csukta a kaput és emiatt még a falnak is nekimentem. Nem tudom, miért húzódott le az ideális ívről, talán véletlen volt, mert valami mással volt elfoglalva. Hogy megszegtem-e az íratlan megállapodást? Ha az előttem levő elhagyja a versenyvonalat, akkor persze, hogy megyek. Senki nem kérdezi meg ilyenkor, hogy ’biztos vagy benne?’, egyszerűen ilyen esetben megyünk előre” – ecsetelte véleményét Magnussen.

A mexikói persze más szemszögből látja az egészet. „Alapvetően erre nincs írott szabály, de létezik egy hallgatólagos megállapodás. Többen is éppen megkezdtük gyorskörünket, előttem pedig egy Mercedes haladt elég lassan, nem is számítottam arra, hogy Magnussen megpróbál ilyenkor kívülről elmenni. Különbözőképpen látjuk az eseményeket, vannak pilóták, akik ragaszkodnak az íratlan megállapodáshoz és vannak, akik nem.”

A Racing Point pilótáját ráadásul más is hátráltatta pénteken. „Csütörtökön nagyon rossz volt a gyomrom, ezért kihagytam a sajtótájékoztatót is, szerencsére viszont már jelentősen jobban vagyok. Remélhetőleg, szombatra már 100%-os leszek” – fogalmazott Sergio Perez.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: