DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Haas: Hülkenberg csak rizikó lett volna

Romain Grosjean szerződéshosszabbítása nyomán a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner nyíltan beszélt arról, hogy az istálló fontolóra vette a 2020-as ülés nélkül lévő Nico Hülkenberg alkalmazását is, ám volt egy nyomós érvük ellene.

Ritkább eset, hogy az számít a meglepőbb pilótabejelentésnek, ha mindenki marad a helyén, de a Haas esetében kicsit ez volt a helyzet a Szingapúri Nagydíj csütörtökjén, hiszen a közvélemény jelentős része azt sejtette, hogy Grosjean nem tarthatja meg ingó ülését, különösen azután, hogy Esteban Ocon Renault-hoz igazolása nyomán a középmezőny egy másik kulcsjátékosa, Nico Hülkenberg szabad prédává vált.

00119017_887



Végül azonban a francia megkapta a bizalmat, hogy a Haas fennállásának ötödik évében is a csapat tagja maradjon a már szerződéssel rendelkező Kevin Magnussen mellett, akivel 2020-ban már negyedik éve lesznek csapattársak. A bejelentést követő sajtóbeszélgetésen azonban Steiner nem köntörfalazott, amikor arról kérdezték, hogy miért nem Hülkenberget választották, ha már köztudottan ő is számításba került a döntési folyamat során.

„Nehéz döntés volt, mert mindketten jó versenyzők, és remélem, hogy Nico is az F1-ben marad” – kezdte a csapatfőnök. „Kedvelem őt, és tényleg nagyra tartom. Végül azonban úgy döntöttünk, hogy kitartunk Romain mellett. Már négy éve velünk van, így hát ismerjük az erősségeit és a gyengeségeit. Tudjuk, hogy ha jó napot fog ki, akkor nagyon gyors tud lenni, emellett pedig ő is nagyon jó ismeri a csapatot.”

„De a legfőbb gondunk, hogy az idei autó nem teljesít úgy, ahogy szeretnénk, ennek pedig végső soron semmi köze a jelenlegi versenyzőinkhez. Tisztában vagyunk vele, hogy az autóval van a baj. Most attól még, hogy lecseréljük a versenyzőt, nem biztos, hogy az autó is jobbá válna. Lehet, hogy igen, de az is lehet, hogy nem, hiszen az új srác nem lenne képben azzal, hogy mi a kiindulási alap.”

„Romain nagy szerepet játszott abban, hogy megértettük, mi siklott félre az autónkkal. Tényleg sokat segített. És nem akarunk még több bizonytalansági vagy kockázati tényezőt hozni az egyenletbe.”

Steiner hozzátette, ő és az istálló tulajdonosa, Gene Haas egyaránt Grosjean megtartása felé hajlottak, azonban nem is állították magukat egyértelmű döntéshelyzet elé:

„Valamit azért tisztáznék: megtartottuk Romaint, de azt nem tudom, hogy Nico jött-e volna egyáltalán. Beszélgettünk ugyan, de hivatalos ajánlatot egyszer sem tettünk elé. Szóval nem tudhatjuk, hogy elfogadta-e volna a felkérést – ezt tőle kell megkérdezni.”

Grosjean a szezon eddigi 14 futama során mindössze nyolc pontot gyűjtött, amivel a bajnoki tabella 17. helyén áll. Magnussen sem áll azonban sokkal jobban, ő néhány korai erős pontszerzés után csúszott rohamléptekkel vissza a pontversenyben, és már csak egy pozícióval van csapattársa előtt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: