DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Gasly: Nekünk is lehetnének spottereink

Pierre Gasly is belekeveredett abba az incidensbe, amit Sebastian Vettel okozott, kilökve Lance Strollt - neki a kanadait kellett kikerülnie. Gasly szerint átvehetnék az amerikai szokást, a spotterek intézményét.

Az Olasz Nagydíj első köreiben Sebastian Vettel megforgott, majd nagy igyekezetében nem látta az érkező Lance Strollt, és úgy hajtott vissza a pályára, hogy azzal meg a kanadait forgatta meg. Néhány másodperccel később Stroll is hasonlóképpen cselekedett, és bár ezt az érkező Pierre Gasly megúszta, észnél kellett lennie, nehogy ő is hasonlóképp járjon - a Toro Rosso franciája a sóderben kerülte ki az incidenst.

00119019_752



„Azt láttam, hogy (Lance) megforgott, de mivel ez egy gyors szakasz, arra számítottam, hogy ott is marad. Amikor aztán láttam, hogy jön vissza a pályára, bár a sóderben el tudtam őt kerülni, elég közel volt a fal” - emlékezett vissza saját szemszögéből a balesetre Gasly. Azt viszont tudja, hogy nem egyszerű a helyzet, ha valaki ilyen helyzetbe kerül. „A legkézenfekvőbb nyilván az, ha az ember meg sem forog, de az autó formája és a HANS kialakítása miatt viszont nagyon nehéz forgatni a fejünket. Abban a pozícióban (Stroll) nem láthatott semmit. Nyilván a mérnökei szólhattak volna neki, hogy maradjon ott, de ilyenkor meg mindenki igyekszik vissza minél előbb, hogy a lehető legkevesebb időt veszítse. Szerencsére nem lett ebből semmi.”

A Motorsport.com felvetette neki az ötletet, hogy jövedelmező lehetne-e egy, az IndyCarban megszokott spotterhez hasonló szerepű szakember jelenléte az ilyen helyzetekben. „Pontosan. Nincs mondjuk a fejemben egy teljes megoldás, de ez így nem igazán volt biztonságos.” Michael Masi versenyigazgató úgy fogalmazott, hogy az ilyen helyzetek elkerülésének egy nagyon egyszerű módja van: nem szabad addig mozdulni, ameddig az adott versenyző úgy érzi, lehetnek a közelében mások is. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: