DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

Rosberg: Verstappen egy szint Schumacherrel és Sennával

A 2016-os F1-es világbajnok úgy véli, Max Verstappen a sport legnagyobbjaival van egy szinten, így Michael Schumacherrel, Ayrton Sennával és Lewis Hamiltonnal. Majd szét veti az önbizalom a hollandot!

Max Verstappen a kezdeti forrófejűségét egyre inkább úgy tűnik, hogy kinőtte, hiszen a tavalyi monacói hibája óta nem nagyon láttuk kisiklani. Az év minden egyes futamán az első öt között végzett, közte két győzelemmel, miközben élete első pole-pozícióját is sikerült megszereznie.

A fiatal holland pilótát egyre több sajtóorgánum kezdte el az egekig magasztalni, miközben Lewis Hamilton legnagyobb kihívójává avanzsál elő szép lassan. Édesapja, Jos Verstappen szerint Hamilton már érzi is a rá nehezedő nyomást fia részéről, ami miatt fog még kényelmetlen helyzetbe kerülni a következő néhány évben.



Nico Rosberg, aki a turbó érában eddig egyedüliként le tudta győzni Hamiltont, úgy véli, Verstappen a sport valaha volt legnagyobbjaival említhető egy lapon: „Max egy őstehetség, egy hihetetlen, isten adta tehetség. Egy szinten van Sennával, Hamiltonnal és egyértelműen az elmúlt évek legnagyobb ígérete!” – mondta Nico Rosberg a YouTube-on, videoblogjában.

„Minden nagy versenyzőnek megvolt az a fajta önbizalma, amivel ő is rendelkezik. Schumacher is birtokában volt ennek, Senna is. Mindannyiuknak megvolt a kellő magabiztossága, amivel én sajnos nem rendelkeztem ilyen mértékben. De én úgy látom, hogy Max duzzad az önbizalomtól!”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: