DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Verstappen: Tudhatta volna, hogy zárni fogom az ívet

A Red Bull holland pilótája nem örül az F1-es Brit Nagydíj kimenetelének, de élvezte a Leclerc elleni csatákat. Nem kérdés szerinte, hogy a Vettel-ütközésnél a német hibázott.

Meglehetősen eseménydús versenye volt Max Verstappennek Silverstone-ban, ahol a futam első fázisában Charles Leclerc-rel vívott kőkemény csatát a harmadik helyért. A Red Bull pilótája nem tagadta: élvezte a harcot. „Nagyon kemény és agresszív csaták voltak. Nem akartam túl sokat kockáztatni egy bevetődéssel vagy ilyesmivel, hiszen még hosszú volt a verseny, és egyértelműen gyorsabbak voltunk. Jó volt benne lenni egy ilyen párharcban” – mondta el a Sky Sports kameráinak Verstappen.

f1-silverstone-sunday-99



A holland a kerékcserék után néhány pillanatra a ferraris elé is került, ám egy hiba után ismét Leclerc volt előrébb. Aztán a biztonsági autós fázis megfordította a sorrendet, majd jött az incidens Sebastian Vettellel – mindezekről így beszélt a Red Bull-versenyző: „A bokszból kijövet kicsit blokkoltam a kerekeket, mert nem volt tapadásom, így újra elém került. Utána újra támadtam, majd jól döntött a csapat, hogy kihívott a bokszba kemény gumira váltani, így előnybe kerülhettünk Leclerc-rel szemben. Minden jónak tűnt, remek volt a tempóm, közeledtem Sebre, miközben a gumikra is vigyáztam. Rámentem az előzésre, kívülről elmentem mellette, aztán védekeztem a 17-esben, de eltalált hátulról, szóval…”

Amikor felvetették, hogy a Vettel-ütközés hasonlított a Daniel Ricciardóval történt tavalyi bakui balesetükre, így reagált Verstappen: „Igen, de szerintem kisebb volt a tempókülönbség, mert láthatta, hogy zárni fogom a belső ívet. Bakuban jóval nagyobb volt a sebességkülönbség. Itt viszont számíthatott rá, hogy zárni fogom a kaput, miután elmentem mellette. Szerintem egyértelműen elfékezte magát, úgy találta el az autómat. De már beszéltünk egymással, elnézést kért, és végül is mit lehet tenni?”

Az öklelés során elég rendesen meg is sérült a Red Bull: „Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, hogyan értem célba ezzel az autóval. Azt hiszem, a kormányszervóm elszállt, az ülésem is elmozdult, így minden féktávon előrecsúsztam, a gyors kanyarokban pedig jobbra-balra csúszkáltam. Amikor kiszálltam, láttam, hogy a teljes padlólemez és persze a hátulja is szét volt törve. Nem vagyok elégedett az ötödik helyezéssel” – zárta gondolatait Verstappen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: