DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Verstappen: Nem csak Hamilton kiváló a mezőnyben

Csapatfőnöke dicsérete ellenére Max Verstappen egyáltalán nem is gondol arra, hogy esetleg valóban ő lenne a mezőny legjobb pilótája. Ráadásul nem is csak Hamiltonhoz kell mérnie magát.

Christian Horner a hét elején azt találta mondani, hogy Max Verstappen a jelenlegi mezőny legjobb versenyzője, még Lewis Hamiltonnál is értékesebb. Úgy véli, hogy azonos technikával e pillanatban a holland legyőzné a britet is, ahogy mindenki mást a mezőnyből úgyszintén.

Max Verstappen örül a dicséretnek, de nem is gondol ilyesmire. „Szép dolog, ha az emberről ilyet állít a főnöke. Én magam viszont nem gondolok ilyenre. Nem kizárólag Lewis ellen kell felvennem a versenyt, jó néhány kiemelkedően jó pilótát találunk a mezőnyben. Ők ugyanilyen veszélyesek lehetnek Lewis Hamiltonra” – ecsetelte véleményét Max Verstappen a Speedweek című lapban.

Verstappen szerint Hamiltonon kívül is vannak kiváló pilóták a mezőnyben


Természetesen nem úszta meg a kérdést a múltkori, koccanásos eset után, hogy ezek közé tartozik-e Charles Leclerc is? „Ez nyilvánvaló, mennyire jó pilótáról is beszélünk. Máskülönben nem kapott volna szerződést a Ferraritól. Egyszer Lewis Hamilton is túlságosan öreg lesz és akkor természetesen eljön majd a fiatalabb pilóták ideje. Nemsokára eljön az idő, amikor az ifjak átveszik a kormányrudat.”

Mit szól ahhoz, hogy zsinórban tizennyolcszor végzett a legjobb ötben? „Ha valakinek jó autója van, nem nehéz. Ausztriában minden összeállt, de egyébként is mindig próbálom a maximumot kihozni. Ha úgy adódik, egy ötödik helyezéssel is elégedett tudok lenni” – tette hozzá Verstappen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: