DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Magnussen bánja, hogy a McLarenhez ment

Kevin Magnussen közel állt ahhoz, hogy 2014-ben ne a McLarennel, hanem a Force Indiával debütáljon a Formula-1-ben. Már bánja, hogy végül Wokingot választotta, a hatalmi harcok őt is elsodorták.

Eredetileg nem is a McLaren-Mercedesszel, hanem a Force India-Mercedesszel mutatkozott volna be a fiatal dán pilóta a száguldó cirkuszban. Szóban egy kézfogással már meg is egyeztek az indiai istállóval, de végül lehetőség nyílott, hogy egy patinásabb és erősebbnek tűnő gárdához kerüljön, így megváltoztak a dolgok. Éppen ezt bánja a legjobban, mivel a Force Indiánál stabil helye lett volna, így viszont a wokingiaknál dúló hatalmi harc miatt neki is mennie kellett és ülés nélkül maradt.

A McLaren juniorprogramjának részeseként 2013-ban sikeresen megnyerte a Formula Renault 3,5-sorozatot, nagy jövőt jósoltak neki a Formula-1-ben is, ahol már gyakorlatilag garantált volt a bemutatkozási lehetőség. „Úgy gondoltam, a Force Indiához igazolok. Nem volt ugyan még szerződésem, de szóban már megállapodtunk és kezet fogtunk, hogy náluk versenyzem és a McLaren pedig ellátja őket bizonyos fejlesztésekkel” – idézte vissza a 2013 végi időszakot Kevin Magnussen a Beyond the Grid podcastjében.

Nem csak az autó nem volt szép, a módszer sem, ahogy Magnussennel elbántak


„Olyan kontraktust kötöttünk volna, hogy a McLaren néhány évig a Force Indiában helyez el engem, utána pedig leszerződtet. De Ron Dennis érkezett Martin Whitmarsh helyére, ő pedig rengeteg dolgon akart változtatni rövid időn belül, én lettem az egyik változás. Sikerült Perez megüresedő ülését megszereznem, nagyon boldog voltam emiatt. Ugyanakkor az évad során a Force India három vagy négy dobogós helyet gyűjtött be, nekünk egyetlen egy jutott (az első futamon, Melbourne-ben).”

„Egyáltalán nem jártam volna rosszul, ha a Force Indiához megyek, de érthetően nagyon izgatott lettem az új lehetőség miatt. Amikor kiderült, hogy Fernando Alonso visszatér a McLarenhez, egyértelmű lett, hogy az egyik pilótának mennie kell. Mansour Ojjehnek és a bahreini tulajdonosi körnek óriási beleszólása volt a dolgokba és állandó harcot vívtak Ron Dennisszel.”

„Úgy vélem, folyamatosan Ron alá tettek ahol csak tudtak, bármit is szeretett volna Ron Dennis, ők szembe mentek azzal. Végül még szavaztak is, hogy kinek kell mennie, pontosan tudom, kik voltak mellettem és kik ellenem, de nekem kellett mennem” – fogalmazott Magnussen.

Ez egy időre meg is törte pályafutását, 2015-re versenyzői ülés nélkül maradt a dán, majd végleg távozni kényszerült a McLarentől is. Egy évvel később a Renault gyári istállója csapott le rá, majd 2017-től a Haas pilótája lett, azóta is az amerikai csapatnál versenyez. Első csapata sem járt jobban, 2015-től ugyanis hosszú szenvedés következett a patinás gárda számára, amiből idén kezd végre valamennyire kilábalni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: