DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hamilton: A motorral akadt egy kis gondunk, egyébként semmi különös

Lewis Hamilton úgy érzi, semmi másra nincs szüksége az autónak, csak egy kis finomhangolásra, bár a második szabadedzésen nem tudott igazán jó kört futni. Ahogy ő mondta, sima napot zárt.

Lewis Hamilton az első szabadedzést az élen, a másodikat pedig Valtteri Bottas mögött másodikként zárta. Szerinte zökkenőmentes napon vannak túl, kérdés, mi a véleménye erről Max Verstappennek.

A brit ugyanis a második gyakorláson lefutott a pályáról, majd úgy jött vissza, hogy megzavarta Verstappent, aki szintén kicsúszott emiatt. Utólagosan ugyan vizsgálták az esetet, de végül nem járt semmilyen szankcióval a manőver. Annyi szent, nem mondhatjuk, hogy Hamilton a legjobb időpontban követte el ezt a hibát…

 

„Rendkívül meleg volt ma, de a programunk nagy részét elvégeztük. Nehéz volt az autó egyensúlyát eltalálni, ami alighanem az újfajta kátrányhoz köthető, amit itt használnak, na meg ugye a magas hőmérsékletnek is köze lehet ehhez. A pálya szerintem legalább 55-60 fokos volt ma.”

„Az autó sebessége jónak mondható, már csak egy kis finomhangolásra van szükség. Nem sikerült igazán jó kört futnom a második edzésen. A hármas kanyarban éreztem egy nagy koppanást, pedig jó körön voltam, de emiatt ki kellett jönnöm a bokszba, mivel az erőforrással akadt egy kisebb probléma. Egyébként ez egy sima nap volt, komolyabb probléma nélkül” – zárta Hamilton a mondandóját, szót sem pazarolva a Verstappennel szembeni incidensére.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: