DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

Hamilton megegyezett Verstappennel, hogy nem kap büntetést

Péntek délután a Francia Nagydíj versenybírói magukhoz hívatták Lewis Hamiltont és Max Verstappent, hogy tisztázzák a brit második szabadedzésen bemutatott, veszélyesnek vélt visszatérését egy kicsúszás után.

A délutáni gyakorlás második felében, már alaposan feltankolt autóval körözve követett el egy hibát a Mercedes britje: elmérte a 4-es kanyar féktávját, a bukótérből pedig noha lassan és nem az ideális ívre tért vissza, az éppen érkező Verstappent mégis megzavarhatta, hiszen a holland a következő, 5-ös kanyart nem tudta bevenni.

A versenybírók mindkét pilótát meghallgatták, és utólag kiadott közleményük alapján semmilyen ellentmondás nem alakult ki közöttük, így ezt és saját megfigyeléseiket számításba véve nem láttak okot további intézkedésre, büntetés nélkül ejtették az ügyet.

hamilton_1



„A versenyzők egyetértettek abban, hogy a szituáció nem volt különösebben veszélyes, és nem okozott Verstappen számára tartós hátrányt a szabadedzésen” – áll a hivatalos indoklásban. „A versenyzők szintén azonos állásponton voltak abban, hogy a hátrafelé látás nehézsége és a 44-es autó érkezési szöge problémássá tették Hamilton számára az érkező autó észlelését, és abban is egyetértettek, hogy Hamilton lassú tempóban tért vissza a pályára. A fedélzeti kamerás felvételeken a versenybírók megfigyelték, hogy Hamilton legalább kétszer a visszapillantó tükörbe nézett, mielőtt felhajtott volna a pályára.”

A döntés mindössze pár órával azt követően született, hogy a versenybírók elutasították a Ferrari felülvizsgálati kérelmét a Kanadai Nagydíjon Sebastian Vettelre kirótt 5 másodperces büntetés kapcsán, amit ugyanilyen indokra hivatkozva – a pályára való veszélyes visszatérés – vizsgáltak két héttel ezelőtt, noha egy teljesen más szituációban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: