DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Leclerc: Tudom, hogy Vettel a kedvezményezett

A fiatal monacói érzi, hogy a Ferrari sokkal jobban megbecsüli a bahreini kitűnő produkciója óta, de tisztában van vele, hogy a csapat szemében jelenleg Sebastian Vettel az első, ő csak mögötte.

Már a szezon kezdetén elfogadta Charles Leclerc, hogy a Scuderiánál nem lesz azonnal elsőszámú pilóta, hanem be kell állnia a sorba tapasztalt, négyszeres világbajnok csapattársa, Sebastian Vettel mögé, aki a megelőző két évben Lewis Hamilton legkomolyabb kihívójának számított a világbajnoki címért, bár mindkétszer alulmaradt.

A huszonegy éves monacói ifjonc azonban váratlanul jól kezdett új csapatánál is és legtöbbször elérte, de gyakran meg is haladta a rutinos német tempóját, Bahreinben kis híján versenyt nyert, csak a technikán múlott, hogy nem aratott fölényes győzelmet élete második ferraris futamán.

A vörös autók azonban általában jóval lassabbak, mint a Mercedesek, Vettel sincs élete formájában, mégsem veri az asztalt Leclerc, hogy megváltoztassa a csapaton belüli hierachiát, türelmesen vár a sorára. Nemrég Mika Hakkinen is úgy nyilatkozott, hogy a monacóinak még nagyon sokat le kell tennie az asztalra, hogy egy szintre kerülhessen Vettellel.

Kanadában először állhatott együtt dobogóra Vettel és Leclerc


„A pályán egyszerűen csak végzem a munkámat, elégedett vagyok eddig magammal. A közönségtől is elég nagy támogatást kapok. Nem szeretem a politikai játszmákat, sőt, egyenesen undorodom ezektől, ez nem az én stílusom. Senkivel nem barátkozom érdekből, hogy később felhasználjam. Sokkal jobban szeretem a természetes, jó barátságokat” – magyarázta Leclerc a L’Equipe című lapban.

Lewis Hamilton és a Scuderia részéről is elismerést váltott ki bahreini vezetése. „Igaz, hogy Bahrein után megváltozott a szituáció. A csapat sokkal inkább elismer, amióta megmutattam, hogy képes lennék versenyeket nyerni. Ugyanakkor megértem, hogy stabil hierarchiának kell lenni csapaton belül, az pedig világos számomra, hogy Sebastian hihetetlen tapasztalata miatt a favorit a Ferrarinál.”

„Nekem egyszerűen folytatnom kell a jól végzett munkát, kevesebb hibát elkövetni ennek során. Sebastian ugyanis egyszerűen kevesebbet hibázik nálam” – tette hozzá Leclerc.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: